
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Musk hetek óta nyilvánosan megkérdőjelezte a Twitter számait, amit sok elemző úgy értékelt, mint egy kísérletet a technológiai óriás részvényárfolyamának leszorítására. A Twitter részvényei a bejelentés után több mint 6 százalékkal zuhantak.
Május közepe óta Musk a Twitter állítólag valótlan, a szolgáltatást használó botok és hamis fiókok számát illető adataira összpontosított, és ezzel az indokkal fel is függesztette a cég felvásárlási eljárását.
Musk ügyvédei most azt közölték a SEC-nek benyújtott jelentésben, hogy a Twitter nem biztosította a felvásárlónak a hamis fiókokra vonatkozó állításaik ellenőrzéséhez szükséges adatokat. Kijelentették: ennek elmulasztása szerződésszegésnek minősül, ami lehetővé tette, hogy Musk kilépjen az üzletből. Beadványukban úgy fogalmaztak, a Twitter nem válaszolt vagy megtagadta, hogy válaszoljon a hamis vagy spamfiókokról a platformon, ami alapvető fontosságú a vállalat üzleti teljesítménye szempontjából.

Fotó: Shutterstock
"A Twitter súlyosan megsérti a megállapodás több rendelkezését, úgy tűnik, hamis és félrevezető kijelentéseket tett, amelyekre Musk úr az egyesülési megállapodás megkötésekor támaszkodott" - áll a bejelentésben.
A Twitter elnöke, Bret Taylor a mikroblogplatformon közölte, hogy az igazgatótanács jogi lépéseket tervez a kivásárlási megállapodás érvényesítésére. "A Twitter igazgatótanácsa elkötelezett a tranzakció lezárása mellett a Musk úrral egyeztetett áron és feltételekkel..." - írta.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott