
Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából
A videó egy kínai reptéren készült, egy másik gépről vette fel egy utas. A felvételen azt lehet látni, hogy a reptér egyik dolgozója elveszi az éket egy utasszállító repülőgép kereke elől, amely ezután elkezd elgurulni helyéről. A pánikba esett dolgozó, amint észreveszi hibáját elkezd a gép után sprintelni, majd két kezével megpróbálja visszatartani a guruló monstrumot.
Egy pekingi hírügynökség szerint az eset még tavaly történt. A gépen egyébként sem utas, sem személyzet nem volt. A munkás állítólag látta, hogy az ajtók be vannak zárva, és a lépcső is be van húzva, ezért azt hitte, hogy a repülő kész a felszállásra, ezért vette el az éket.
Hibáját észrevéve már egy ékkel a kezében rohant oda, amelyet sikeresen a kerék alá rakott – írta a Daily Mail a minap.
Címlapfotó: Daily Mail

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval