
Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából
Egy Cessna 208 típusú repülőgépen történt probléma kedden. A gép a Bahamákról repült Florida irányába, egy utas és egy pilóta volt a gépen. Egyszer csak a Fort Pierce-i légiirányító toronyba sokkoló rádióüzenet érkezett.
„Komoly a helyzet a fedélzeten. A pilóta eszméletlen, fogalmam nincs, hogy kell repülni”.
A toronyban az irányító nyugodtan válaszolt neki, megkérdezte, hogy hol van. Az utas azt mondta, hogy ötlete sincs, látja Florida partszakaszát, de pontosabban nem tudja megmondani. A meglepett légiirányító elmagyarázta az újdonsült pilótának, hogy megpróbálja megtalálni a radaron, aztán segít letenni a gépet. A felvételen négy percig hallható, ahogy az elképesztően nyugodt utas próbál rájönni, hogy mit kell csinálni.
Csodával határos módon végül sikerült beazonosítani a repülőt, az utas pedig biztonságban leszállt a repülőtéren.
A rádión ezután az irányító a kollegáinak azt mondta, hogy:
„Tanúi voltatok annak, hogy egy utas tette le azt a gépet?”
„Azt mondtad, hogy egy utas tette le?”
„Azt bizony.”
„Úristen, remek munka.”
Az elképesztő landolás után a pilótát kórházba vitték, az állapotáról információ azonban nincs. A reptér pilótái azt nyilatkozták, hogy elképesztő csoda szemtanúi lehettek. Hozzátették, hogy a repülési tréningjeik során hetekig izzadt és remegett a kezük minden leszállásnál, el sem tudják képzelni, hogy sikerült letenni a gépet – írta a Daily Mail.
Címlapfotó: Twitter / @wpbf_ari

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval