
Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács
A harminc európai és észak-amerikai országot összefogó védelmi szövetség szervezetének főtitkára nyomatékosan figyelmeztette Oroszországot, hogy ne merje támadni Ukrajnát tömegpusztító fegyverekkel. Mint mondta, Moszkva "abszurd állításokat" tett vegyi és biológiai fegyverek előállítására szolgáló ukrajnai laboratóriumokról, és "most, hogy ezek a hamis állítások elhangzottak, ébernek kell lennünk, mert lehetséges, hogy a hazugságok leple alatt éppen Oroszország tervezhet műveleteket vegyi fegyverekkel".
Rámutatott, háborús bűncselekmény lenne, ha Oroszország vegyi fegyvereket is bevetne Ukrajna ellen. Hozzátette, hogy a Kreml "hamis ürügyeket talál ki, hogy megpróbálja igazolni a megmagyarázhatatlant".
Jens Stoltenberg ismét felszólította a moszkvai vezetést, hogy állítsa le az ukrajnai inváziót. Mint mondta, üzenete Vlagyimir Putyin orosz elnöknek "világos: vessen véget ennek a háborúnak, vonja vissza összes csapatát és kötelezze el magát a diplomácia mellett".

Hozzátette, hogy az eddiginél is durvább erőszaktól tart. "Ukrajna népe bátran és elszántan ellenáll az inváziónak, de a következő napok valószínűleg még nagyobb megpróbáltatásokat hoznak" - mondta.
A NATO főtitkára ismét kizárta a szövetség beavatkozását az ukrajnai háborúba. A NATO védelmi szövetség, nem keresi a bajt, nem akar összecsapni Oroszországgal. Ezért egy NATO-által felügyelt ukrajnai repüléstilalmi övezetről sem lehet szó, mert az az orosz inváziós erők megtámadását, "közvetlen konfrontációt" jelentene.
Ugyanakkor - fejtette ki Jens Stoltenberg - a szövetség megerősíti katonai jelenlétét a keleti szárnyán, és történetében először aktiválta az úgynevezett reagáló erejét (NRF, a szövetség többnemzetiségű gyorsreagálású hadereje), aminek révén 130 repülőgépet és több mint 200 hajót helyeztek magas készültségbe. Mindezt "tovább folytatjuk, hogy megvédjük szövetségeseinket" - jelentette ki a NATO főtitkára.
MTI

Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács

Saját kertjében ért medvetámadás egy székelyföldi férfit

Barátság-botrány, a szokásos kotta: az oroszokat nem rendíti meg döntés – Közép-Európában meg ezer forint lesz a benzin?

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében

Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban, két ember meghalt

Lezuhant Bolíviában a légierő egyik gépe, többen meghaltak

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét