
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A Neuralink Corporation nevű neurotechnológiai vállatot Elon Musk alapította még 2016-ban, amely azóta hihetetlen eredményeket ért el, ugyanis a multimilliárdos filantróp szerint jövőre már elkezdhetik embereken is tesztelni az agyba ültethető chipeket - mesélte a The Wall Street Journal-nak hétfőn, amikor a cég 2022-es terveiről kérdezték.
"A Neuralink nagyon jól működik majmokon, igazából rengeteg tesztet végeztünk, és megerősíthetem, hogy a technológia nagyon biztonságos és megbízható, ráadásul könnyen el is távolítható" - mesélte Musk.
Továbbá hozzátette, hogy a technológiát jövőre már embereken is tesztelnék, akik valamilyen súlyos gerincsérülésben szenvednek, amely gátolja őket a mozgásban. Ilyen például a tetraplégia, vagyis mind a négy végtag bénulása. Ezt okozhatja az agy vagy a gerincvelő károsodása, de olyan betegségek is, mint a nyitott gerinc vagy a járványos gyermekbénulás. Erre nyújthat megoldást a Neuralink, ha engedélyezi az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság.
"Azt hiszem, megvan az esélyünk arra, hogy visszaadjuk a járás és a karok használatának lehetőségét a sérült emberek számára" - folytatta Musk.
A vállalat áprilisban még egy számítógépen játszó majomról számolt be, aki csupán az elméjét használta az irányításhoz.
Címlapfotó: Neuralink

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja