Újabb tudományos áttörést ért el Elon Musk cége

A techguru cége, a Neuralink által közzétett videón egy számítógépen játszó majom látható, aki pusztán az elméjét használja hozzá.

A 9 éves makákó, Pager agyába hat hete ültették be a Neuralink implantátumot, azóta pedig arra tanították, hogy egy kontroller segítségével videójátékokat játsszon. A feladatért cserébe közben banánturmixot szürcsölhet a hosszú szívószálon át.

A Neuralink eszköze ezután az információkat elküldi egy számítógépnek, amely az idegsejtek elektromos impulzusa alapján kiszámolja a lehetséges kézmozdulatokat a felvételeket átnézve.

A cég legutóbbi videóján látható, hogy miután eltávolították a kontrollert, a majom képes volt irányítani a saját vonalát a számítógép által megjósolt minta szerint.

Ami azt jelenti, hogy Pagernek a gondolataival sikerült irányítania a játékot, amelyet a tudósok el is neveztek találóan MindPong-nak, amely magyarul "elmepongként" fordítható.


A videó kommentárja szerint a Neuralink célja az, hogy lehetővé tegye a mozgásában korlátozott emberek számára, hogy csak agyi tevékenységével használhasson számítógépet vagy telefont.

"Mivel a lebénult emberek nem képesek mozgatni a joystickot, így az elképzelt kézmozdulatok és célpontok kalibrálásával érhetnék el, amit szeretnének" - folytatta a kommentátor.


A Neuralink eszközről szóló tweetben Elon Musk a következőket írta:

"Az első Neuralink termék lehetővé teszi, hogy egy bénult ember gyorsabban használhassa az okostelefonját, mint az, aki a hüvelykujját használná."

"Egy másik projektben azon dolgozunk, hogy a majmok képesek legyenek egymással elmepongozni. Nagyon menő lenne" - mondta el a Good Time Showban a cég vezetője.

A jelenlegi állatkísérletek ellenére Musk korábban azt mondta, hogy szerinte az emberi tesztelésre az év végén kerülhet sor.

2021. április 09. 10:57
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Az épület bejáratának csapódott az autójával egy férfi.
Mészáros Árpád Zsolt magassarkúban áll vasárnap a Sztárban Sztár All Stars színpadára.
Ismét láthatja a közönség Leslie Mandoki: Szabadságvágy című dokumentumfilmjét október 23-án a Super TV2 műsorán. A ...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint tovább erősödnek a patrióták mindenhol, Brüsszelt is el fogják majd foglal...