
Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal
Az alabamai rendőrök zavartan álltak a többszáz csomag mellett az erdős területen, miután szerda délután egy bejelentést kaptak róluk. Hamar kiderült, hogy a csomagok az egyik legnagyobb amerikai csomagszállító céghez tartoznak. A helyi rendőrség a közösségi médián érte el a környékbelieket, ha nem érkezett meg csomagjuk ettől a cégtől, jó eséllyel megtaláljak ott.
Hozzátették, hogy a cég egy menedzsere már úton van a helyszínre, és hamarosan kiderül, hogy mi történhetett, ugyanis nem volt egyből tiszta, hogy ki a felelős, és hogy mióta lehetnek ott a csomagok.
Tegnap este a cégtől több kamion érkezett a helyszínre, a források szerint „a dél minden szegletéből”, hogy összeszedjék az elhagyott csomagokat amint felkel a nap. A helyi rendőrség pedig velük együtt őrizte a dobozokat, nehogy tolvajok csapjanak le rájuk az éj leple alatt.
Egy helyi nő azt nyilatkozta, hogy a szomszédja találta meg az egyik csomagját a telkén. Hozzátette, hogy némelyik doboz 60 láb (kb. 18 méter) mélyre is zuhant. Néhány kinyílt az esésben, néhány pedig egyben maradt. A nő azt is elmondta, hogy a szakadék egy nehezen megközelíthető helyen van, aminek a közelében nincsenek utak.
A cég azt közölte, hogy intézkednek annak érdekében, hogy minél hamarabb kiszabadítsák és kiszállítsák az ottlévő csomagokat. Hozzátették, hogy amellett, hogy segítenek a rendőrségnek felderíteni az ügyet, belső vizsgálatot is indítottak, hogy fény derüljön a történtekre – Írja a Daily Mail.
címlapfotó: blountalsheriff.org

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony

Iskola előtt fogtak el egy pedofilt, játékok és óvszerek voltak nála

Beismerés: Ukrajnának „nemzeti érdeke, hogy Magyarországon kormányváltás történjen

Háborús nyerészkedés: Kapitány Istvánhoz hasonlóan a Shell vezérigazgatója is óriási haszonra tett szert