
Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott egy 30 éves magyar férfival szemben, aki Ukrajnában zsoldosnak állt, majd hazatérése után meg akarta ölni a testvérét.
A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, hogy a személyiségzavarokkal küzdő, azonban büntethető férfi 2023 tavaszán munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, korábbi megtakarításaiból élt.
A férfi 2023 áprilisában Ukrajnába utazott, azzal a céllal, hogy önkéntesként az ukrán fegyveres erők kötelékébe lépjen és ott katonai szolgálatot teljesítsen.
A vádlott ezt követően Európa és Dél-Amerika különböző államaiból érkezett társaival együtt kéthónapos katonai kiképzésen vett részt, majd Bahmut városa közelében, később Pokrovszknál katonáskodott zsoldért.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az ügyészség közlése szerint férfi a fronton közvetlen harcokba nem került, döntően őrszolgálatot és területvédelmi feladatokat látott el; 2024 márciusában parancsnoka közölte vele, hogy pszichés állapota miatt kivizsgáláson kell átesnie, aminek a magyar férfi nem volt hajlandó alávetni magát, ezért a hadsereg a szerződését felbontotta.
A férfi visszatért Magyarországra, a határrendészeti kirendeltség pedig feljelentette
- tették hozzá.
A vádlott indulatkezelési nehézségei itthon fokozódtak, egy alkalommal rokonainak - miután családi körben meglátta testvére fényképét - erőszakos stílusban, kiabálva kifejtette, hogy meg fogja ölni a testvérét. Hozzátartozói látták, hogy komoly a szándéka, ezért értesítették a rendőrséget.
A Fővárosi Főügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő férfit tiltott toborzás bűntettével és emberölés bűntettének előkészületével vádolja.
A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság halmazati fegyházbüntetésre ítélje a vádlottat, és állapítsa meg, hogy abból nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint rendelje el korábbi, felfüggesztett fogházbüntetéseinek végrehajtását
- áll a közleményben.
Forrás: MTI

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben