
Elemzés: JD Vance alelnök megcáfolta Magyar Péter legfőbb állítását és kiállt Brüsszellel szemben is Orbán Viktor mellett
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke ismét kiállt Ukrajna mellett. Az EPP vezetője úgy nyilatkozott, hogy egyértelmű európai perspektívát kívánnak biztosítani Kijev számára.
Manfred Weber Ukrajna mellett foglalt állást
Weber újságírói kérdésre válaszolva a magyarokat támadta és kioktató stílusában hangsúlyozta, hogy ahogy a magyar emberek élvezhették a nagy európai családhoz való csatlakozás előnyeit – mint a szabad mozgás lehetősége, az egységes piac előnyei, a gazdasági fejlődés, valamint a politikai biztonság az Európai Unión belül –, úgy az ukránoknak is joguk van hasonló tapasztalatokra szert tenni.
A Magyar Nemzet szerint Magyar Péter gazdája ezzel a nyilatkozatával ismét bizonyította, hogy Brüsszel Ukrajnát gyorsítósávon venné fel az Európai Unióba. A háborúpárti EPP elnöke nem törődik az ezzel járó veszélyekkel, az ukránoknál tomboló korrupcióval, a járványokkal és azzal sem, hogy gazdaságilag ez a lépés akár végletes is lehet Európa számára.

Fotó: Magyar Péter hivatalos Facebook-oldala
A magyarok húsz évvel ezelőtti csatlakozásuk óta élvezhetik a közösséghez tartozás előnyeit, és az Európai Néppárt álláspontja szerint Ukrajnának is meg kell adni ezt a lehetőséget
– fogalmazott Weber.
Kiemelte: Ezt az elképzelést erősítették meg az EPP valenciai találkozóján, ahol világos állásfoglalást fogalmaztak meg a témában.
Orbán Viktor miniszterelnök a minap ismertette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mit vár el Magyarországtól.
Zelenszkij ukránbarát kormányt akar Magyarországon. Akik Brüsszel ügynökei, egyben Zelenszkij barátai. De azt is meg kell mondani, hogy soha nem lesz olyan helyzet, hogy Kijev vagy Brüsszel megmondja, hogy a magyarok az őket megillető joggal hogyan éljenek
– rögzítette a kormányfő.
A kormányfő aláhúzta, hogy az ukrán EU-tagság csődbe vinné Magyarországot. Leszögezte, ezt senki sem kérheti tőlünk, ezért Ukrajna csatlakozását nem áll módjában támogatni. Orbán Viktor arra kérte a magyar állampolgárokat, hogy mondják el véleményüket a Voks 2025 szavazáson.

Elemzés: JD Vance alelnök megcáfolta Magyar Péter legfőbb állítását és kiállt Brüsszellel szemben is Orbán Viktor mellett

Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált

Szánthó Miklós: Zelenszkij már a Tisza vereségre készül, jöhet a magyar Majdan

J. D. Vance keményen üzent Brüsszelnek Budapestről: „Hagyják békén Magyarországot!”

„Európa egyik igazi államférfija” – J. D. Vance méltatta Orbán Viktort Budapesten

Szijjártó Péter: J. D. Vance látogatása is mutatja, hogy új aranykor kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok között

Orbán Viktor a Karmelitában fogadta J. D. Vance amerikai alelnököt

Orbán Balázs: újabb mérföldkő az amerikai–magyar aranykorban!

Menczer Tamás: a magyar energiabiztonságot megvédjük, a rezsicsökkentést és a védett árat fenntartjuk!

Hidvéghi Balázs: a teljes leválás az orosz energiahordozókról havi szinten akár mintegy 100 ezer forinttal növelhetné egy átlagos család kiadásait

Zúzzunk! − mondja Orbán Viktor, majd elindul a kocsijával, amelyben üvölt a zene

Válogatás nélkül fenyegetnek mindenkit Magyar Péter hívei