Orbán Viktor: Zelenszkij ukránbarát kormányt akar Magyarországon

Akik Brüsszel ügynökei, egyben Zelenszkij barátai – fogalmazott Orbán Viktor az Országgyűlés hétfői ülésnapján az azonnali kérdések órájában. A miniszterelnök elmondta, hogy az ukrán elnök azt várja el Magyarországtól, hogy szentesítse a megállapodást Ukrajna gyorsított EU-tagságáról. A kormányfő többek között szót ejtett az áfacsökkentés negatív tapasztalatairól, az uniós pénzekről, valamint a magyar közbiztonságról, amit Európa legjobbjának nevezett.

– Nem kenyerem a durváskodás, de amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten – fogalmazott Orbán Viktor a parlamentben a DK-s Arató Gergely azonnali kérdésére válaszolva. A miniszterelnök elmondta, hogy idén ezermilliárd forintnyi EU-s pénz érkezik hazánkba.

Ez nem Brüsszel pénze, ez a magyarok pénze. Ez minden magyarnak jár

– tette hozzá.

A kormányfő szerint a Gyurcsány-párt politikusai Brüsszel ügynökei, és a brüsszeli érdeket szolgálják.

Azt akarják, hogy ne egy nemzeti kormány legyen Magyarországon. Fel akarják venni Ukrajnát az unióba, bele akarják nyomni Magyarországot a háborúba, ránk akarják engedni a migránsokat, meg akarják szüntetni a multikat terhelő adókat, és fel akarják függesztetni a gyermekvédelmi törvényt. Ezt akarják Brüsszel ügynökei

– szögezte le.

Orbán Viktor megismételte, hogy idén ezermilliárd forint érkezik Brüsszelből, és a többiért is harcolni fog. Leszögezte, hogy egy jottányit sem fog feladni hazánk szuverenitásából. Az orosz függőség kapcsán azt mondta, hogy arról a szakértelem a DK-nál van. A miniszterelnök elmondta, hogy elfoglalják és átalakítják az EU-t.

Európai Egyesült Államok, nuku

– fogalmazott a kormányfő.

Szemenszedett hazugság

Az MSZP-s Gurmai Zita azonnali kérdésére Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány őszintén tiszteli azokat az embereket, akik a haza védelmére jelentkeznek. Mint jelezte, kijár a tisztelet azoknak, akik a honvédségben szolgálnak.

A kormányfő szerint szemenszedett hazugságot mondott a szocialista politikus az újdörögdi katonai balesetről.

Leszögezte, hogy teljes és alapos vizsgálat zajlik, és amint meglesz az eredménye, arról azonnal tájékoztatni fognak.

Az az állítás, hogy bármiféle dokumentáció hiányozna, nem felel meg a valóságnak

– fogalmazott a miniszterelnök.

A megsérült fiatal nőt hősnek nevezte, és azt akarják, hogy legyen jövője a magyar államigazgatásban és a személyes életében is.

Hazugságokkal és rágalmazásokkal ne gyengítse a haza védelmét

– mondta Orbán Viktor a szocialista képviselőnek.

Megkétszereződött az állami vagyon

– Amikor a nemzeti bankról beszélünk, akkor rossz helyen kopogtat, mert a vizsgálatok kizárólagos jogosítottja az Állami Számvevőszék. Ezekbe a vizsgálatokba a kormány nem avatkozhat be – mondta Orbán Viktor Lukács László Györgynek, a Jobbik frakcióvezetőjének. A miniszterelnök jelezte, hogy 2010 óta a magyar állami vagyon megkétszereződött, aminek része volt az is, hogy a nemzeti bank aranyat vásárolt.

Amikor ottjártam, akkor minden hiánytalanul megvolt

– tette hozzá.

A kormányfő semmi akadályát nem látja annak, hogy a jobbikos politikus a jegybank elnökéhez forduljon, hogy személyesen ellenőrizze az aranykészletet. A felelősség kérdése kapcsán elmondta, hogy a Jobbik kérésére lehetővé tették, hogy egy volt jobbikos parlamenti képviselőt választották a számvevőszék elnökének.

Európa legjobb közbiztonsága

– Nem volt egyszerű feladat követni a hozzászólását – válaszolt Orbán Viktor Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk frakcióvezetőjének. A miniszterelnök Magyarország közbiztonságáról elmondta, hogy annak két korszaka van, az egyik a Pintér Sándor előtti, ami borzalmas volt, és a Pintér Sándor után, ami a legjobb Európában. A kormányfő úgy véli, hogy egy reklámelőadást hallottak a Mi Hazánk politikusától.

Jól néznénk ki, ha nekem, mint felcsúti gyereknek elmagyarázná a valóságot

– tette hozzá.

Értékes közösség a cigányság

– A szabályok mindenkire egyformán érvényesek, azokat be kell tartani – mondta Orbán Viktor a párbeszédes Berki Sándornak. A miniszterelnök elmondta, hogy a cigány közösséget egy saját kultúrával rendelkező, értékes közösségnek tekintik. Mint jelezte, az oktatáson és a munkahelyeken keresztül integrálják a cigány társadalmat a magyar társadalomba.

Sokkal többen tanulnak és sokkal többen dolgoznak

– jegyezte meg a kormányfő, majd leszögezte, hogy a rasszizmusnak nincs helye Magyarországon.

Felidézte, hogy a napokban járt Tarnazsadányban, ahol egy hibátlanul vezetett önkormányzatot egy olyan településen, ami többségében romák által lakott.

Zelenszkij ukránbarát kormányt akar Magyarországon

– Azon voltam, hogy amit lehet menteni, azt mentsük át a jövőre, ezért kerültem, hogy bármilyen választ adjak az ukrán elnök provokatív szavaira – mondta Orbán Viktor a Fidesz képviselőjének, Balla Mihálynak az azonnali kérdésére.

A magyarokat nem lehet megfenyegetni, ezért most meg kellett szólalnom

– tette hozzá.

Jelezte, hogy Zelenszkij megegyezett Brüsszellel a gyorsított tagságról, amit a Patriótákon kívül mindegyik pártcsalád szentesített. A miniszterelnök ismertette, hogy az ukrán elnök azt várja el Magyarországtól, hogy szentesítse ez a megállapodást.

Zelenszkij ukránbarát kormányt akar Magyarországon. Akik Brüsszel ügynökei, azok egyben Zelenszkij barátai. De azt is meg kell mondani, hogy soha nem lesz olyan helyzet, hogy Kijev vagy Brüsszel megmondja, hogy a magyarok az őket megillető joggal, hogy fognak élni

– rögzítette a kormányfő.

Közölte, hogy az ukrán EU-tagság csődbe vinné Magyarországot, de ezt senki sem kérheti tőlünk, ezért Ukrajna csatlakozását nem áll módjában támogatni. Orbán Viktor arra kérte a magyar állampolgárokat, hogy mondják el véleményüket a Voks 2025 szavazáson.

Negatív tapasztalatok az áfacsökkentésről

– Miután a parlament hamarosan tárgyalja a 2026-os költségvetést, adjon be egy módosító indítványt, és támogatni fogom – mondta Orbán Viktor a jobbikos Z. Kárpát Dániel azonnali kérdésére, hogy a sérült gyermekek utazási támogatása növekedjen 2026-ban.

Az áfacsökkentés kapcsán azt mondta a miniszterelnök, hogy a tapasztalatai negatívak, mivel fél év után fokozatosan felmennek az árak, miközben az áfa kisebb. Lehetségesnek nevezte, hogy árrésszabályozás legyen a gyermekek számára fontos termékeknél.

Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: MTI

2025. május 05. 15:58
Felrobbant a SpaceX Starship űrrakétája
Szerdán éjszaka történt meg a baj.
Izrael megtámadta Iránban az araki atomerőművet
Izrael az araki atomerőművet és a natanzi nukleáris létesítményt támadta – jelentette be az izraeli hadsereg csütört...
Megszólalt a 16 éves gyereket felpofozó zuglói alpolgármester
Elismerte tettét, de nem mond le.
Orbán Viktor úgy helyretette a baloldali politikust, ahogy még senki + videó
Magyarország az egyik legbiztonságosabb.
Melltartó nélkül nincs vizsga - letapogatva ellenőrzik a női egyetemi hallgatókat egy új szabály miatt
A „melltartó nélkül nincs vizsga” szabály hatalmas felháborodást váltott ki, és jogvédők szerint sérti az alapvető e...
Nekem a gyerek a minden!
Hogyan és miért lesz valaki az év testnevelő tanára? Mit kell ehhez tenni? Egyáltalán kik és hogyan döntik el, hogy ...
family
Hedonista voltam, de megbántam!
Hedonista életet élt, hajszolta az élvezeteket, rengeteget evett, sokszor még éjszaka is rászabadult a hűtőre. Nádas...
family
Magyarként Amerikában? Naná!
Domszky László kollégánk nem csak Kapu Tiborék nyomában van nap mint nap! Hanem felkutatott kint, Floridában olyan m...
family
Tények teljes adás, 2025. június 19., csütörtök
TRAGÉDIA - Miközben társa életét mentette, megfulladt egy 29 éves férfi Somogyban, egy hígtrágya-elvezető csatornát ...
Szórom a pénzt, és?
Kit mi és miért hoz lázba? Van, aki a luxusért rajong, akár megengedheti magának, akár nem. De ha elkezd azon morfon...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.