
Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szövetségi Gyűlés előtt tartott beszédet, amelyben többek között kitért arra is, hogy mi történne, ha Emmanuel Macron javaslatára a NATO valóban katonákat küldene Ukrajnába.
Putyin kijelentette, hogy Oroszország nem fogja hagyni, hogy bárki beavatkozzon a külpolitikájába. Szerinte a Nyugatnak pontosan az volt a terve Oroszországgal is, mint Ukrajnával, azonban alábecsülték az Orosz Föderáció embereinek akaraterejét.
Kijelentette, hogy Oroszország pontosan emlékszik azoknak a sorsára, akik katonákat küldtek az országuk területére. Most viszont egy esetleges beavatkozás következményei sokkal tragikusabbak lesznek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Emlékeztette a nyugati politikusokat arra, hogy a beavatkozás az egész világot nukleáris háborúval fenyegeti, ami a civilizáció pusztulását eredményezné.
Az orosz elnök szerint a Nyugat provokálta ki a konfliktust Ukrajnában és a Közel-Keleten, valamint a világ más régióiban is, ennek ellenére tovább hazudoznak. Most például arról, hogy Oroszország Európát készül megtámadni.
Mi értjük, hogy képtelenségeket beszélnek. Eközben éppen támadják a mi területeinket és arról beszélnek, hogy NATO-csapatokat küldenek Ukrajnába
- mondta Vlagyimir Putyin.

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter