
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
Egy Győr-Moson-Sopron vármegyei város külterületén tartott lovakat egy osztrák férfi.
A gazda 2024 júniusában 120 centi magasságban kihúzott egy áram nélküli villanypásztor zsinórt a mezőgazdasági épületek egy a legelő között, hogy könnyebben be tudja hajtani az állatokat. A drótot nem jelölte meg semmivel, és felügyelet nélkül hagyta, amikor ment a jószágokért – áll az ügyészség hétfői közleményében.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ez idő alatt arra quadozott szabálytalanul egy 12 éves fiú, akinek koránál fogva jogosítványa sem volt. A gyerek nem vette észre a kifeszített zsinórt, ezért nyakával nekiment, a vezeték ettől elszakadt, a fiatal pedig az árokba hajtott és felborult a négykerekűvel. Nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Minőstett közlekedés biztonsága elleni vétséggel gyanúsította meg a rendőrség az osztrák férfit, aki tettét beismerte, sőt, jóvátételre is hajlandó volt, amihez a fiú családja is hozzájárult. A Győri Járási Ügyészség ezért az eljárást felfüggesztette, és közvetítői eljárásra utalta.

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot