
17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire
Közösen készített fényképet a világ legmagasabb és legalacsonyabb nője. A Guinness-rekordok világnapján rendezték meg a különleges találkozót. A mindössze 63 centiméter magas, 30 éves Jyoti Amge indiai színésznő és a 27 éves török webfejlesztő, a 215 centiméteres Rumeysa Gelgi Londonban teázott együtt. Korábban még sosem találkoztak egymással.
Csodálatos volt élőben látni Jyotit. Ő a legcsodálatosabb hölgy. Nagyon vártam, hogy találkozhassak vele
– mondta Rumeysa Gelgi, a világ legmagasabb nője, aki fejlődési rendellenessége miatt többnyire csak kerekesszékkel közlekedik. Rekorder társa azt mondta róla, nehéz volt vele felvenni a szemkontaktust.
Nehéz ennyire felnézni valakire, még ha sok ember magasabb nálam, de jó volt felnézni Rumeysára, bár ő sokkal magasabb, mint mások. Fájt a nyakam! De aztán megszoktam
– tette hozzá Jyoti Amge, a világ legalacsonyabb nője, aki színésznőként több amerikai sorozatban is játszott már, és rendszeresen szerepel különböző produkciókban. Sem neki, sem a 27 éves nő munkáját nem befolyásolja a magassága. Webfejlesztőként ugyanis többnyire otthonról dolgozik. Mindketten azt mondják, fizikai korlátaik ellenére teljes életet élnek.
Rájöttem, hogy bennünk és Jyotiban sok a közös vonás. Mindketten szeretünk magunkról gondoskodni, a sminkelést, a körmeink festését és az ékszereket
– árulta el Rumeysa.
A közös teázás után mindkét nő oklevelet kapott a Guinness Világrekordok Könyvétől. A főszerkesztő elmondta, a találkozóval a különbségeket ünnepelték, és fontos volt számukra, hogy összehozták ezt a két csodálatos nőt, akik nem mindennapi életükkel sokaknak adhatnak erőt a mindennapokban.

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta