Verőlegényeket küldhetett haragosára az Amnesty-vezér testvére, az áldozat bírósághoz fordult

Nem hagyja annyiban a megveretését, és pótmagánvád benyújtásával harcol igazáért az a férfi, akit a korábbi gyanú szerint a több száz milliós számlagyár működtetése miatt letartóztatott Vig Mór verethetett meg – tudta meg a Magyar Nemzet. Az Amnesty-vezér testvére és társai ellen a hatóság a súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárást bizonyítékok hiányában pár éve megszüntette, az áldozat ezért fordult közvetlenül a bírósághoz.

A gyanú szerint még az alvilági módszerektől sem riadt vissza a sok száz milliós számlagyárba belebukó Vig Mór. Évekkel ezelőtt ugyanis az Amnesty International Magyarország igazgatója, Vig Dávid testvérével kapcsolatban az is felvetődött, hogy egy elmérgesedett vita után verőlegényeket küldött felesége volt párjára. 

Ahogy arról nemrég a Magyar Nemzet beszámolt, a férfit megverték, és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Csakhogy a gyanú szerint az elkövetők tudatában voltak annak, hogy az áldozat a támadás során komolyabb sérüléseket is szenvedhet, ezért a rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellenük eljárást.


Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsították Vig Mórt

A támadásra felkért két elkövetőt meg is találták a rendőrök, és mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. Viget mint a bűncselekmény megbízóját ugyancsak azonosították, és felbujtás gyanújával őt is kihallgatták a nyomozók. Az eljárást végül mégis megszüntették, mert kétséget kizáróan nem tudták bizonyítani, hogy az érintetteknek köze lenne a bűncselekményhez.

Nevek említése nélkül, a történetet leírva pár napja a lap megkereste az eljárást korábban felügyelő ügyészséget is, tájékoztatásukból pedig szintén az derült ki, hogy volt eljárás Viggel szemben.

Mint írták, a kérdezett ügyben „a nyomozó hatóság három személyt hallgatott ki gyanúsítottként aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt”.

Hozzátették: „A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség az eljárást mindhárom gyanúsítottal szemben megszüntette, mivel a tettesként és bűnsegédként gyanúsított két férfi esetében nem volt bizonyítható, hogy a bűncselekményt ők követték el, a felbujtással gyanúsított férfi – a sértett volt párjának új párja – esetén pedig a felbujtás nem volt bizonyítható.”

Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Tovább harcol igazáért a megvert exbarát

Csakhogy a lap információi szerint a megvert férfi ebbe nem törődött bele, és pótmagánvádat terjesztett elő. A pótmagánvádra akkor nyílik lehetősége egy közvádas ügy sértettjének, ha az ügyészség nem emel vagy ejti a vádat.

Ezzel a lehetőséggel az ügyészi döntés ellenére is bíróság előtt képviselheti a sértett az igazát. A megveretés miatt indult eljárás a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának tájékoztatása szerint jelenleg is folyamatban van a Budai Központi Kerületi Bíróságon.


A baloldalig ér a számlagyáras büntetőügy?

Megjegyzendő, hogy Vig Mór neve a fenti ügyön kívül több más eljárásban is előkerült, a legfrissebb eset november végén látott napvilágot, amikor az Amnesty-vezér testvérét egy adóhatósági razzia után őrizetbe vették, majd letartóztatták.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot. Vig a gyanú szerint egy hatalmas méreteket öltő számlagyárat működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.

Az ügynek, úgy tűnik, politikai szála is lehet, legalábbis erre lehet következtetni a Demokratikus Koalíció egyik politikusának megszólalásából. Szaniszló Sándor ugyanis a baloldal kampányfinanszírozásával kötötte össze a számlagyáras eljárást.


Nemzetközi csalássorozat egy körözött bűnöző segítségével

Mindezzel a botrányos ügyek sora nem ért véget: Vig ugyanis a vádlottak padjára került azért, mert egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban, illetve tavaly egy vesztegetési ügyben már jogerősen el is ítélték.

A Magyar Nemzet arról is beszámolt, hogy Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató köthető Vig Mórhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve, majd azt is megírtuk, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása is a cégtemetőként is működő szolgáltatóhoz került.

2023. december 18. 09:10
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
ZAKLATÓ - Ismét megfenyegette az elmebeteg férfi a lúgos orvos áldozatát, Renner Erika zaklatóját kiengedték a kénys...
A magyarok döntöttek – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán csütörtökön.
Harminc év után elhagyhatja a börtönt a Menendez-testvérpár az Egyesült Államokban.