
Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak
Vasárnap este ismét látványos produkciókkal és szórakoztató pillanatokkal folytatódott a Sztárban Sztár All Stars, ám a műsor végén ezúttal Vásáry Andrészámára ért véget a verseny. Az énekes A legnagyobb showman egyik legismertebb dalát adta elő, a svéd énekesnő, Jenny Lind karakterét megformálva, de az előadása most kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz.
Liptai Claudia nem is rejtette véka alá a véleményét, hiszen az értékelésnél szóba hozta André kisfilmjét, amelyben az énekes arról beszélt, hogy számára a közönség véleménye a legfontosabb.
Már félek neked bármit mondani, mert a kisfilmben is mondtad, hogy bármit mondhatunk, nem érdekel, mert majd a néző szavaz. Kicsit így is érzem magam egyébként, azt kell, hogy mondjam
– jegyezte meg Claudia.
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja hozzátette, fontos része a műsornak a humor és önirónia, ezért azt javasolta Andrénak, hogy ha továbbjut, akkor a magas hangok helyett inkább a humorfaktort hangsúlyozza ki.
Akkor én összeszorított seggel 8 pontot adok
– értékelte végül Liptai Claudia az énekes produkcióját.
Vásáry André ezzel az összesített pontozásban a zsűrilista legaljára került, és végül búcsúzni kényszerült a műsorból. Szabó Zsófinak ezt követően elmesélte, milyen érzések kavarognak benne kiesésével kapcsolatban. Kiderült, ő már megérezte, hogy hamarosan távoznia kell a versenyből.
Igazából én valahogy éreztem, én vagy ezt az adást vagy a következőt jósoltam magamnak. Azért azt nagyon lehetett látni, hogy erre utaló jelek vannak, amit én nem teljesen értek. Én azt gondolom, hogy ez a mostani produkció, méltó befejezés, mert egy nagyon nehéz dalt, egy nagyon szép dalt énekeltem, és remélem, jól
– hangsúlyozta André, aki nem hagyta szó nélkül Liptai Claudia megjegyzését sem.
Úgy hallottam, azt mondta, összeszorított seggel adott nyolc pontot. Most már akkor elengedheti a seggét. Sokan kérdezik, hogy neki mi volt a baja velem, nem tudom. Még össze fogunk futni valahol, és akkor megkérdezem
– jelentette ki Vásáry André.
Nyitókép: Vásáry André Instagram-oldala

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert