
Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert
Varga Judit a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban kijelentette: gondosan mérlegelni kell a menedékjog és a migráció közötti különbséget.
Kifejtette: a menedékjog az emberi jogok kategóriájába tartozik, a migráció azonban nem.
Vissza kell nyernünk szuverenitásunkat. Végső soron nem az európai intézmények, hanem az erős nemzetek alkotják az Európai Uniót
- mondta Varga Judit a lapinterjúban.
A határkerítésről szólva elmondta: felépítése 1,7 milliárd euróba került, az EU azonban ennek alig 1 százalékát térítette vissza.
Ez nem helyénvaló. Schengen egészét védelmezzük
- mondta a The Sunday Telegraphnak az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke.

Fotó: MTI
Kijelentette: a kormány nagyon szilárd álláspontot vall a migráció ügyében, és a táradalommal együtt mond nemet arra a kérdésre, hogy együtt akar-e élni kulturálisan idegen emberek tömegeivel.
Varga Judit szerint a mostani időszakra jellemző túlzásba vitt woke-ideológia mögött a család, a családmodell jelentette társadalmi szövet szándékos lebontása keresendő.
A bizottsági elnök szerint ezek a kérdések állnak majd a jövőre esedékes európai parlamenti (EP) választások középpontjában.
Varga Judit a brit lap idézete szerint az EP-választást "a politikailag korrekt elit" és a józan ész érvényesüléséért kiállni nem félők küzdelmeként jellemezte.
Hozzátette: Nagy-Britannia kilépésével az EU olyan német-francia tengely kialakulásával szembesül, amelynek célja a tagállamok egyéni önazonosságának eróziója.
Forrás: MTI

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter