
Orbán Viktor a Tisza megszorítócsomagjáról: A magyar történelem balos szemétdombjára való
Toljuk le együtt a nadrágot miniszterelnök úr! – írta emlékezetes bejegyzésében Magyar Péter március 22-én, arra a változásra reagálva, hogy EP-képviselőként neki is közzé kell majd tennie a szigorúbb magyarországi szabályok szerint összeállított vagyonnyilatkozatát. A Tisza Párt elnöke posztjában ekkor előre közzétette, milyen vagyonelemekkel rendelkezik, de bejegyzése, és a most csütörtökön nyilvánosságra hozott hivatalos vagyonnyilatkozata több szempontból sem állnak összhangban egymással. Kérdéseket küldött az Index ezért a Tisza Pártnak, hogy tisztázza az ellentmondásokat. Amint válaszolnak, frissítik a cikküket.
„Kicsit több” – de pontosan mennyivel?
Az egyik magyarázatra szoruló eltérés, hogy márciusi bejegyzésében Magyar Péter még úgy fogalmazott: „van körülbelül 90 millió forint lakáshitelem és ennél egy kicsivel több megtakarításom (forintban, euróban és részvényben)”. A pártelnök vagyonnyilatkozatában viszont már nem szerepel a 90 milliós tartozás, viszont feltüntetett 76 millió forintnyi megtakarítást. Kérdés, hogyan tudta visszafizetni úgy a hitelét Magyar, hogy ekkora megtakarítása maradjon annak ellenére, hogy négy hónappal ezelőtt „kicsivel több” pénze volt csak, mint a törlesztendő összeg.
A pártelnök vagyonnyilatkozatában egyetlen rendszeres bevételeként feltüntetett EP-képviselői fizetése ilyen rövid idő alatt ugyanis nem fedezhetett ekkora kiadást már csak azért sem, mert a politikus állítása szerint minden hónapban a járandósága felét jótékony célra fordítja.
Ismert, hogy Magyar Péter júniusban eladta 4IG részvényeit. Sajtóhírek szerint 60 ezer darabot birtokolt ezekből az értékpapírokból. Márciusi posztja idején ezek 98 millió forintot értek. Ez az összeg valóban nem lényegesen több, mint az azóta törlesztett 90 milliós lakáshitel tartozásé. A 4IG részvényeinek értéke ráadásul emelkedett is az eladás napjáig, de mindössze 6 millió 960 ezer forinttal.
Mindezek alapján Magyar Péter márciusi megtakarítása a 4IG részvényeken felül is mintegy 60 millió forint lett volna, márpedig a pártelnök feltehetően nem titulálta volna „kicsinek” ezt az összeget – tette hozzá az Index.

A fotó illusztráció (MTI)
Több tízmilliós festményekkel kereskedne a pártelnök?
Egy másik lehetséges magyarázat a történtekre, hogy Magyar Péter megvált értékes festményei egy részétől. Márciusban ugyanis még azt írta a politikus, hogy öt festmény birtokosa. A vagyonnyilatkozatában azonban csak két képet tüntetett föl. Amennyiben több tízmillió forint értékben eladott festményeket Magyar Péter, lehetséges, hogy ezekből fedezte a hiteltörlesztést. Ez azonban azt jelentené, hogy a NER-es korszakában brutális összegeket költött festményvásárlásra a Tisza Párt elnöke.
Az Indexnek egy értékes képet sikerült beazonosítani Magyar Péter gyűjteményéből. Egy a Facebookon a szülinapján közzétett, az otthonában készült képen ugyanis a pártelnök mögött a falon Scheiber Hugó Bárhölgy cigarettával című képe látható, amit pár éve 2 600 000 forintos kikiáltási árról indulva árvereztek el a Kieselbach Galéria aukcióján. A kép azonban végül ennél jóval többe is kerülhetett, értékét ugyanis 3 és 6 millió forint közé becsülték az árverés szervezői.
Ezt a festményt azonban nem találhatjuk meg Magyar Péter vagyonnyilatkozatában. Az ott feltűntetett, de meg nem nevezett, és minden bizonnyal még a Scheiber-képnél is drágább alkotásokat ugyanis bevallása szerint 2020-ban és 2022-ben vette Magyar Péter. A Bárhölgy cigarettával című kép azonban 2021-ben kelt el.
Magyar Péter adhat csak magyarázatot a rejtélyre
A Tisza Párt honlapján azt írják: „a transzparens és kikezdhetetlen működés az első pillanatoktól a Tisza Párt sajátja. Ezt diktálja a tisztesség, ezt írja elő a törvény, és ezt várják el a választópolgárok minden politikai szereplőtől Magyarországon”. Ennek fényében az Index azt reméli, hogy kérdéseikre hamarosan pontos és kimerítő választ kapnak majd Magyar Pétertől. Amint reagál, és tisztázza a pártelnök, mi indokolta a márciusi bejegyzése és a hivatalos vagyonnyilatkozata közötti eltéréseket, rögtön közzéteszik válaszát.
Kapcsolódó tartalom:
Többszázmilliós ingatlanvagyont halmozott fel a tiszás Gerzsenyi Gabriella

Orbán Viktor a Tisza megszorítócsomagjáról: A magyar történelem balos szemétdombjára való

Meggyőző a Fidesz előnye, a Tisza képtelen feljebb törni

Orbán Viktor: a tiszás megszorító csomag 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz

Menczer Tamás: Brüsszel háborút akar, a Tisza pedig Ukrajnába küldené a magyarok pénzét

Hiába tagadják, most már mindenki elolvashatja! nyilvános a Tisza csomag mind a 600 oldala

Latorcai Csaba: A baloldal vitte csődbe a fővárost, Karácsonynak ma a lemondásával kellene sétálgatni

Nagy Márton: a kormány továbbra is kiáll a keresetek és nyugdíjak reálértékének növelése mellett

Már a kormánykritikus HVG is Orbán Viktor és a Fidesz fölényéről ír

Fontos információk derültek ki a jövedelmek alakulásáról, korábban nem látott mértékben a magukat anyagi biztonságban érzők aránya

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

Hvg: A modern magyar történelemben nem volt ilyen nemzetközi befolyással rendelkező magyar politikus, mint Orbán Viktor

Egy héttel meghosszabbították a Nemzeti Konzultációt