
Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról
Elismerte Gyurcsány Ferenc, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) brüsszeli képviselői gyakorlatilag mindent megtesznek azért, hogy hazánk ne jusson hozzá a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokhoz.
Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe
– fogalmazott a bukott miniszterelnök a Spirit FM múlt pénteki adásában. Igaz, eleinte Gyurcsány azt mondta, nem ők azok, akik aláássák Magyarország hitelességét, erről az Európai Bizottság és az Európai Parlament illetékesei határoztak. Később azonban elszólta magát, és már arról beszélt: a hazánkkal szemben támasztott úgynevezett 27 szupermérföldkő csak egy álca volt Brüsszel részéről.

Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Most nincs az a magyar ember, aki ezt a 27-et el tudná magának mondani, én se, fejből, de mi ezen nagyon sokat dolgozunk, őszintén szólva
– mondta a DK elnöke, hozzátéve, azon dolgoznak sokat, hogy ez a 27 meglegyen.
Nem kell hazudni, mi voltunk ott! Ez volt a dolgunk
– ismerte be Gyurcsány, aki szerint nemcsak Brüsszelben, itthon is támadják Orbán Viktort.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a bukott kormányfő beismerte, nyomást gyakorolnak az Európai Unió illetékeseire, hogy hazánk elessen az uniós pénzektől. Múlt héten a közösségi oldalán Gyurcsány azt írta, szembemennek Orbán kormányával.
Ahol és ahogy tudunk, nyomást gyakorlunk rá. Hogy felszabaduljon a haza. Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát. Az az ember csak az erőből ért. Akkor azt kell alkalmazni
– írta a DK-elnök, aki szerint ők azért dolgoznak, hogy kikényszerítsék „a demokratikus fordulatot”.

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz