
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A Peking legnagyobb kerületének számító Csaojangban, ahol a diplomáciai képviseletek zöme is található, a hatóságok csütörtökön a többi közt bárok, internetkávézók és karaokeszalonok működésének ideiglenes felfüggesztését rendelték el. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a kerületben a járványhelyzet továbbra is összetett.
A döntés előzménye, hogy csütörtökön a pekingi egészségügyi hatóságok négy, a Csaojang kerületben található bárra vonatkozóan adtak ki figyelmeztetést, arra kérve a lakosságot, hogy jelentkezzen mindenki, aki a listán szereplő vendéglátóhelyeken hétfő óta megfordult. A tájékoztatás szerint ugyanis ezeken a helyeken egy később fertőzöttként azonosított ember járt. Pekingben a vendéglátóhelyek hétfőtől kezdhettek el ismét vendégeket fogadni, miután április végétől az éppen tartó járványhullám megfékezése érdekében csak kiszállításra vehettek fel megrendelést.

Fotó: Illusztráció (MTI)
Csaojang több lakónegyedének vezetése arra szólította fel az ott lakókat, hogy még csütörtökön mindenki köteles PCR-tesztet elvégeztetni. A kerületben működő tesztelőhelyeknél a délután folyamán hosszú sorok alakultak ki. A városban a közösségi helyekre - egyebek mellett az irodaházakba, üzletekbe, tömegközlekedési eszközökre, lakónegyedekbe - történő belépéshez mindenkinek 72 órán belül készült, negatív PCR-teszteredményt kell bemutatnia. A kínai fővárosban a múlt hónapban nagyon sok helyen tesztbódékat állítottak fel annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a hosszú várakozási idő, illetve az emberek feltorlódása.
Peking város vezetése szerdán közölte, hogy a legújabb járványhullám terjedését sikeresen megfékezték, miután a városban öt egymást követő napon nem találtak újabb eseteket a karanténzónákon kívül. Bár a bejelentés alapján csütörtöktől további korlátozásokat enyhítettek a városban, az új fejlemények tükrében a város három kerületében ismét korlátozásokat rendeltek el, és több lakónegyedet lezártak. A Kínában alkalmazott, zéró-Covid néven emlegetett járványügyi stratégia lényege, hogy a "szabadon mozgó", vagyis karanténzónákon kívüli napi fertőzéses esetek számát nullára csökkentsék. Új esetek felbukkanásakor emiatt újra és újra korlátozásokat vezethetnek be.
MTI

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja