
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Túl van a közvetlen életveszélyen Robert Fico, erről a szlovák kormányfő-helyettes nyilatkozott csütörtökön reggel. Azt mondta, hogy a műtét jól sikerült és úgy tűnik, a politikus túl fogja élni a merényletet. Egyes hírek szerint rövid időre már magához is tért.
Helyi sajtó szerint azonban továbbra is életveszélyben van a szlovák miniszterelnök.
Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota- jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön.
A kórház igazgatóhelyettese szerint a miniszterelnököt két orvosi csapat műtötte, és továbbra is az intenzív osztályon fekszik.
Robert Ficót szerda este majdnem négy órát át műtötték, miután rálőtt egy merénylő Nyitrabányán. Fico a főtéren találkozott az emberekkel. Egy 71 éves férfivel is kezet fogott volna, aki viszont elővette a fegyverét, majd többször is rálőtt a kormányfőre: a mellkasán, a hasán és a kezén is eltalálta. A merénylőt elfogták. Kiderült, hogy a radikális baloldali író korábban biztonsági őrként dolgozott, így legálisan tartott fegyvert.
Korábbi tartalom:

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót