
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
Lövések dördültek el a szlovák kormány kihelyezett ülése után Nyitrabányán szerdán délután.
Robert Ficot több lövés érte a hasán és a mellkasán. A Plus7Dní információi szerint valaki odaszólt a miniszterelnöknek, hogy „Robo, gyere ide”. Úgy tűnt, valaki kezet akar vele fogni, ám ezután elsült a fegyver, a politikus pedig a földre zuhant.
A kormányfőt azonnal az autóba tették a testőrei, majd mentőhelikopterrel Besztercebányára szállították életveszélyes állapotban. Úgy tudjuk, hogy megműtötték.
A feltételezett elkövetőt, egy 71 éves férfit őrizetbe vettek, a környéket lezárták, a parlament ülését pedig félbeszakították.
A Denník N hírportál helyszíni tudósítója nem látta a lövéseket - három-négy lövés volt -, csak a hangjukat hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik - írta az Új Szó magyar nyelvű hírportál.
A szlovák miniszterelnököt ért támadást azonnal élesen elítélték, sokkolónak nevezték szlovákiai vezető politikusok, többen pedig az állam elleni támadásnak minősítették.
A megbízatási időszaka végéhez közelítő Zuzana Caputová államfő sokkolónak és brutálisnak nevezte a támadást, és sok erőt és felépülést kívánt a miniszterelnöknek.
Peter Pellegrini, az újonnan megválasztott köztársasági elnök a merényletet a demokrácia elleni példátlan támadásnak nevezte közösségi profilján, és gyors gyógyulást kívánt Robert Ficónak. "Meg vagyok rettenve attól, hogy hová fajulhat a más politikai nézettel szembeni gyűlölet" - idézte Pellegrini szavait a TASR.
Peter Ziga parlamenti alelnök, a második legnagyobb koalíciós párt egyik vezető politikusa a demokrácia elleni támadásnak nevezte a merényletet. Úgy vélte, a támadás annak következménye, hogy az ország lakossága két kibékíthetetlen táborra oszlott.
Andrej Danko parlamenti alelnök, a legkisebb koalíciós pártnak, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az elnöke támogatásáról biztosította a miniszterelnököt, és azt mondta: nyilvánvaló, hogy a támadás "társadalmi konfliktus" következménye.
A Robert Fico elleni támadást kabinetjének összes minisztere is elítélte, valamint az ellenzéki pártok politikusai is. Branislav Gröhling, az ellenzéki liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke az állam és az állam biztonsága elleni merényletnek nevezte a támadást.
Amennyiben a szlovák miniszterelnök sérülései miatt hosszabb ápolásra szorul, a vonatkozó szabályozás szerint feladatai ellátását a négy miniszterelnök-helyettes egyike venné át, a szlovák sajtó Robert Kalinák védelmi minisztert tartja a legesélyesebbnek ennek a feladatnak az ellátására.
Címlapfotó: Robert Fico Facebook-oldala

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak