
Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra
Az eset vasárnap történt Floridában, amikor a 3 éves Azriyh Santiago felébredt, majd a szokásos reggeli rutinja helyett – miszerint a tabletjén játszik, míg édesanyja pihen – a bejárati ajtó felé vette az irányt és elhagyta az otthonát – írta meg a Crime Online a minap.
A gyermek eltűnését édesanyja jelentette be a rendőrségen, miután a nő 13 óra 45 perckor felébredt és sehol nem találta a gyereket. A hatóságok ekkor a szomszédok térfigyelő kameráinak segítségével azonosították, merre indult útnak.
Hosszas keresés után azonban a lakóhelyéhez közeli tóban találtak rá, viszont az életét már nem tudták megmenteni.

Fotó: Volusia Megyei Rendőrség
A rendőrség szerint a nő nem tett erőfeszítéseket gyermekzárak beszerzése érdekében, pedig a kis Azriyhkorábban többször is megszökött a lakásból.
A felelőtlen szülő azt állította, hogy nincs pénze a zárak megvásárlására, de a rendőrök azt mondták, hogy több mint 100 dollárt (közel 35 ezer forintot) láttak a nappaliban lévő komódon, valamint inhalálásra alkalmas pipát és marihuánát is felfedeztek. A hűtőben pedig több üveg alkoholra bukkantak.
A nőt még aznap letartóztatták és őrizetbe vették. Mulasztással, gyermeke elhanyagolásával és gyilkossággal vádolják.
Büntetésének mértékét a bíróság határozza meg a következő hetekben.
Kapcsolódó tartalom:

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren