„Túl jószívű, nem is ért a pénzügyekhez” – így mentegették a milliárdos piramisjáték kitervelőjét

Nem ért a pénzügyekhez, különben is, túl jószívű – többek között ezzel mentegették letartóztatása után annak a milliárdos csalássorozatnak a kiagyalóját, akinek bűnbandája 1200 embert vert át az elmúlt években. Az országos piramisjáték-biznisz miatt végül rengeteg ember, köztük Magyar Péter bizalmi embere is a vádlottak padjára került. S. Máriát négy évre ítélték – írta a Magyar Nemzet

Villanyszerelő volt, nem értett a pénzügyekhez – ezt nyilatkozta a milliárdos piramisjáték miatt 2012-ben elfogott F. Attiláról az akkor még szabadlábon lévő ikertestvére, aki nem sokkal később ugyancsak rács mögé került.

F. László azzal is mentegette fivérét, hogy ő „nem ért a banki ügyletekhez", ugyanakkor „túl jószívű, könnyen megbízik az emberekben0”. Sőt, a férfi arról is panaszkodott, hogy elfogásakor csak százezer forint volt F. Attila zsebében.

A hatóságok ugyanakkor mindezt másképp gondolták és felszámolták a bűnszervezetet.

Ismert, a csalássorozat szálai a 2010-es évekig vezetnek vissza. Ekkor döntött úgy egy nagykátai ikerpár, hogy kiépít egy egész országon átívelő piramisjátékot.

A Magyar Péter bizalmasát, S. Máriát is a soraikban tudó banda megszámlálhatatlan embert vert át, köztük ismert embereket és alvilági figurákat is. Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de a feltételezhetően külföldre került pénzből alig került elő valami.

Fotó: Metropol

Az ügyben 2018-ban született jogerős döntés, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, F. Attila jelenleg is fegyházban van, ám hamarosan szabadulhat a rácsok mögül.

Magyar Péter bizalmasa már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

S. Mária, aki Magyar élettársának az édesanyja, a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott. Ráadásul, az eljárás adatai szerint a nő azután is folytatta az ügyleteket és verte át az áldozatokat, hogy F. Attilát 2012-ben letartóztatták, akivel addig szoros kapcsolatban állt.

2024. június 01. 10:47
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...