
Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök
Mint arról korábban beszámoltunk, szerda reggel megszökött egy veszélyes férfi az angliai wandsworth-i börtönből, ahol előzetes letartóztatásban várta a tárgyalását. A rendőrség azonnal hajtóvadászatot indított a 22 éves férfi megtalálásáért, egyelőre azonban nem akadtak Daniel Khalife nyomára. Pénteken a Daily Mail azt írta, egy környékbeli bolti eladó látott egy magas, vékony, sötét hajú srácot beszállni egy fekete színű járműbe, azonban csak később, az interneten terjedő fotó alapján jött rá, hogy ő a keresett szökevény.
Mindez körülbelül három kilométernyire, 10 perces autóútra történt a börtöntől, ahonnan a lap információi szerint egy teherautó aljához szíjazva szökhetett meg szakácsruhában, a börtön konyháján keresztül. A rendőrség úgy gondolja, ehhez nem csak külső segítséget kaphatott, de talán az intézményen belülről is támogathatták a szökését.
Khalife korábban katonaként szolgált a brit seregben, de egy alkalommal hamis bombákat hagyott egy katonai bázison, hogy megrémissze társait. A rendőrség most úgy véli, katonai kiképzését felhasználva rejtőzhetett el, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy szökése során égési sérüléseket szenvedhetett az arcán, ami miatt esetleg gyógyszertárakban is felbukkanhat.
Címlapfotó: Twitter/@metpoliceuk

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő