
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Az ukrán-orosz háború kitörése óta már mi is több esetről beszámoltunk, amikor a súlyos létszámhiánnyal küzdő ukrán haderő embertelen módszerekkel vitt el az utcáról harcképesnek ítélt férfiakat, a helyzet pedig szinte napról napra romlik, és egyre drasztikusabban lépnek fel a TCK toborzói.
A közösségi médiában pénteken egy olyan felvétel kapott szárnyra, amely az északnyugat-ukrajnai Luckban készült. A TCK emberei egy épületbe befelé sétáló férfire csaptak le természetesen többszörös létszámfölényben.
Szívszorító látni, ahogy az ajtó előtt a fiatal járóbottal közlekedő édesapja minden tőle telhetőt megtett fiáért, és még az egyenruhásokkal is szembeszállt, de ketten lefogták őt.
Hasonló jelenetekből jóformán minden napra jut legalább egy Ukrajnában. Nemrégiben egy ternopili fogorvosi rendelő előtt csaptak óriási balhét Volodimir Zelenszkij egyenruhásai, azt megelőzően Odesszában is készültek videók arról, hogyan rángatják el a civileket, de olyan esetre is volt példa néhány éve, hogy a kárpátaljai Ungvár több konditermébe is berontottak a toborzótisztek, hogy behívókat osztogassanak.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott