
Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

Európa egyik legerősebb gazdaságában, Németországban jól láthatóvá vált, milyen következményekkel jár, ha az állam nem avatkozik be az üzemanyagárak alakulásába. A drasztikusan megemelkedett dízelárak nemcsak a fuvarozókat sújtják, hanem közvetve minden fogyasztót is – írta meg a Bild.
A német fuvarozó cégek helyzete egyre nehezebb. A jelenlegi árak mellett a benzin és a dízel literenként mindössze 1–2 centtel csökkent, de így is rendkívül magas szinten maradt: a benzin ára 2,22 euró, a dízelé pedig 2,38 euró körül alakul.
A szakmai szervezetek szerint ez már kritikus szint. Egy átlagos teherautó, amely 100 kilométeren körülbelül 30 liter dízelt fogyaszt, és havonta 10 ezer kilométert tesz meg, havonta több mint 1600 euróval (600 ezer forinttal) kerül többe, mint korábban. Ez éves szinten járművenként mintegy 20 ezer eurós pluszkiadást jelent.
Egy közepes méretű, 50 kamionnal működő vállalkozás esetében ez már közel egymillió eurós többletköltséget eredményez évente.
A probléma azonban nem áll meg a fuvarozóknál. A szakértők szerint az árrobbanás keresztül begyűrűzik a gazdaság egészébe.
Németországban az áruk mintegy 85 százalékát közúton szállítják, vagyis szinte minden termék ára érintett: az élelmiszerektől kezdve a drogériai cikkeken át az építőanyagokig.
A fogyasztók fizetik meg a végén
A következmény egyértelmű: minden drágul. A fuvarozók szerint a lakosság végső soron sokkal nagyobb terhet visel, mint amit a politikai döntéshozók jelenleg figyelembe vesznek.
A szektor képviselői ezért azonnali beavatkozást követelnek. Javaslataik között szerepel:
Egyre nagyobb a nyomás a kormányon
Több szakmai szervezet közösen fordult a német kormányhoz, sürgetve a gyors és kézzelfogható intézkedéseket. Arra figyelmeztetnek, hogy ha nem történik beavatkozás, csődhullám indulhat el a fuvarozási szektorban, ami súlyos ellátási zavarokat és gazdasági visszaesést okozhat.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a dízel ára európai összehasonlításban is rendkívül magas: Németországnál csak Dániában drágább az üzemanyag, miközben Magyarországon jóval alacsonyabb, védett árakkal találkozhatunk.
Címlapfotó illusztráció (MTI/Donka Ferenc)

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó