
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
A Bundesligában címvédő és listavezető együttest tavaly nyár óta irányító Nagelsmann pénteken elmondta: ezúttal körülbelül 450 halálos fenyegetést küldtek neki az Instagramon, de ez nem újdonság számára, mert minden mérkőzés után kap ilyeneket, függetlenül attól, hogy győz vagy veszít a Bayern. Hozzáfűzte, amikor három védővel áll fel a csapata, több fenyegetést kap, ha néggyel, akkor kevesebbet. A tréner hozzátette: a fenyegetések egy része az édesanyjának szól, és ezt már túlzásnak tartja. Megjegyezte, hogy természetesen minden ilyen üzenetet jelenthetne, de akkor soha nem érne a végére.

Fotó: Twitter / @J__Nagelsmann
"Nem érdekel, mert az emberek azt írnak, amit akarnak, de nem tudom megérteni őket. Elolvasom az első sort, és kitörlöm. Vannak, akik minden illemszabályt elfelejtenek és teljesen megőrülnek, amint kikapcsolják a televíziót" - nyilatkozta Nagelsmann. A BL-negyeddöntő első mérkőzésén a Bayern 1-0-ra kikapott a Villarreal otthonában, és mivel a keddi visszavágón házigazdaként csupán 1-1-es döntetlent játszott a spanyolokkal, nem jutott tovább. A müncheniek háromvédős rendszerét többen kritizálták, köztük az igazgatótanács korábbi elnöke, Karl-Heinz Rummenigge. "Tisztában vagyok vele, hogy minden oldalról el kell fogadnom a kritikát. Ez normális, a munkám része. Rummenigge kritikájával együtt tudok élni, a 450 halálos fenyegetéssel kevésbé" - mondta Nagelsmann.
MTI

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban