Terrortámadás készül a csernobili atomerőmű ellen az ukránok szerint

Az ukrán hírszerzés szerint beláthatatlan következményei lennének a terrortámadásnak, ami állítólag napokon belül megtörténhet.

A csernobili atomerőművet az orosz erők Ukrajna elleni inváziójuk első napján, február 24-én foglalták el.

Anton Gerascsenko, a belügyminiszter tanácsadója nyilatkozatban elmondta, hogy a megszálló csapatok fehérorosz oldalról léptek be a tilalmi zónába.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) kedden már azt közölte, hogy nincs kapcsolatuk az oroszok által elfoglalt csernobili atomerőműbe telepített biztosítéki felügyeleti rendszerekkel. Előzőleg a létesítmény területén megszűnt az áramellátás, és a tároló hűtéséhez is szükséges energiát dízellel működő áramfejlesztők segítségével próbálják biztosítani.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön jelentette be, hogy utasította országa szakembereit, gondoskodjanak a csernobili atomerőmű villamosenergia-ellátásáról.

Ukrajna Védelmi Minisztériumának Hírszerzési Főigazgatósága szerint Putyin terrortámadásra készülhet a csernobili atomerőmű ellen. Azt állítják, hogy az orosz elnök szándékosan akar katasztrófát előidézni, amellyel aztán Ukrajnát hibáztatná.


Az ukrán hírszerzés szerint a fehérorosz szakemberek között oroszok is lehetnek, akik szándékosan rongálnák meg az atomerőmű belső rendszereit. Hozzátették, hogy az oroszok elkezdték összegyűjteni az ukrán katonák holttesteit, amelyeket aztán hűtőkocsikba pakoltak, ennek pedig köze lehet a terrortámadás előkészítéséhez, hogy Ukrajnát hibáztathassák.

Egy esetleges csernobili katasztrófa beláthatatlan következményekkel járna egész Európa számára.

Twitteren közöltek egy képet arról, hogy az 1986-os esemény után, mekkora sugárzásfelhő lepte el Európát.

2022. március 11. 13:44
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Megdöbbentő videón, ahogy az autópályára zuhant egy mentőhelikopter Sacramentóban, az Egyesült Államokban. Csak a sz...
Menekülés közben a párizsi reptéren fogták el a Louvre egyik ékszertolvaját. A férfi Algériába akart menekülni, azót...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...
Centiken múlt, hogy nem ütközött egy utasokkal teli busszal egy autós Budapesten az Üllői úton, a sokkoló szabálytal...