Takács Péter: több tucat kórház felújítását állította meg a Tisza Párt és Brüsszel sunyi alkuja

Több tucat kórház és rendelőintézet - köztük a szolnoki Hetényi Géza kórház - felújítását állította meg a Tisza Párt és Brüsszel "sunyi alkuja"- jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára vasárnap Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet előtt tartott sajtótájékoztatón.

Takács Péter, azt mondta: "az idehaza eddig méltán ismeretlen" Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője "arcpirító módon", a magyar emberek kárán örvendezve tett vállalhatatlan kijelentéseket az Európai Parlamentben, és "bizony elhagyta a száját, hogy megköttetett egy sunyi alku" Brüsszel és a Tisza Párt, Magyar Péter, Ursula von der Leyen és Manfred Weber között. Ennek következtében ötven magyar kórház felújítását blokkolja az Európai Unió és "Brüsszel Péter" - tette hozzá.

Harminchét kórház ötven telephelyén kerülne sor felújításra, illetve új épületek építésére, ezen túl pedig harminchárom mentőállomást építenének vagy újítanának fel, az ehhez szükséges források azonban politikai okokból nem érkeztek meg az Európai Uniótól - számolt be az államtitkár, aki ígéretet tett arra, hogy az érintett kórházak listáját közzéteszi a Facebook-oldalán.

Mint mondta: tavaly nyáron "Brüsszel emberei" bejárták a magyar kórházakat, és már akkor feltűnt, hogy az uniós helyreállítási és ellenállóképességi eszköz projekt (RRF) keretében felújítandó intézményeket járták végig. Hozzátette: Szolnokon is megfordultak a Hetényi Géza kórházban, az intézmény 8,4 milliárd forint fejlesztési forrástól esett el Brüsszel és a Tisza Párt "sunyi alakjának köszönhetően".

Takács Péter kiemelte: ezzel nem a kormánnyal, a Fidesszel "szúrtak ki", hanem a magyar kórházakkal, a magyar orvosokkal, szakdolgozókkal és mentősökkel, akiknek a munkakörülményeit javították volna ezekből a forrásokból és amit a legfelháborítóbbnak nevezett, hogy a magyar betegekkel toltak ki. A magyar betegeknek joga van ahhoz, hogy megfelelő infrastrukturális körülmények között gyógyuljanak - hangsúlyozta.

A politikus szólt arról is, hogy a lehető legtöbb helyre mennek el és mindenhol be fogják mutatni, hogy mik azok a felújítások, amik elmaradtak, késnek vagy éppen leálltak azért, mert Magyarország nem kapja meg a felújításokhoz szükséges forrásokat.

Kitért arra is, hogy nagyon sok egészségügyi fejlesztés van, "900 milliárd forintnyi fejlesztés jött volna az egészségügyre", emellett számos útépítés, úthálózatbővítés, vasúti fejlesztések, ipari park fejlesztés nem valósulhatna meg. Ez az európai fejlesztési és felzárkózás alap terhére kerülne elszámolásra, amire közös hitelt vett fel az Európai Unió - mondta, megjegyezve: a magyar emberek, a magyar családok ezt a hitelt már törlesztik, miközben politikai alapon a beruházásokhoz szükséges forrásokat a Tisza Párt és Brüsszel "ármányos alkuja" miatt folyamatosan blokkolják. 

Takács Péter egy kérdés kapcsán azt mondta: "a helytartó személye változik, de a gazda ugyanaz marad". Átvették a stafétát Dobrev Klárától, a Momentumtól, Cseh Katalintól, most éppen a helytartót úgy hívják, hogy Magyar Péter, ő nem a magyarok embere, hanem Brüsszel embere - jelentette ki.

Kollár Kinga hosszú évek óta Brüsszelben dolgozik, a brüsszeli elitet szolgálja ki, "ő most papíron magyar képviselő", de ő ugyanazoknak a gazdákat szolgálja, akiket eddig". Hozzátette: Ursula von der Leyen is egyértelműen megmondta januárban, hogy Magyarország minden egyes, az unió által támasztott feltételt jogilag teljesített és mindössze politikai okai maradtak annak, hogy nem érkeznek a források. Ezek a politikai okok pedig a gyermekvédelmi törvény és az, hogy a migrációs paktumot nem vagyunk hajlandóak végrehajtani - jegyezte meg. Egy nemzeti szuverenista kormány soha nem adná a nevét ahhoz, amit Magyar Péterék parancsra végrehajtanak - emelte ki. "Mi nem fogjuk végrehajtani a migrációs paktumot és nem fogunk engedni a gyermekek védelméből sem!" - emelte ki.

Újabb kérdésre azt mondta: a fideszes EP-képviselők nagyon sok mindent elértek az elmúlt tizenöt évben, számtalan európai uniós forrás került Magyarországra. Az Európai Néppárt megtéveszti a saját szavazóit, egy jobboldali pártkonglomerátumnak tűnnek, ám az országukban begyűjtött szavazatokat az Európai Parlamentben áttolják balra, ezért nem véletlen, hogy a Fidesz szakított vele. Hozzátette: Európában is lehet látni, hogy a patrióta szuverenista kormányok erősödnek.

Szólt arról is, hogy a magyar kormány a magyar egészségügyi ellátórendszerbe jelentős forrást tett. 360 milliárd forint az éves hatása a történelmi léptékű orvosi béremelésnek, ezzel megszüntették a hálapénzt. Továbbá 240 milliárd forint a szakdolgozók, az ápolók, a dietetikusok, a gyógytornászok béremelése - számolt be, megjegyezve: ez a kettő együtt 600 milliárd forint évente. Ezen felül 100 milliárd forint ment a budapesti kórházfelújítási programba - mondta, majd felsorolta a felújított budapesti és vidéki kórházakat, az egészségügyben megvalósult digitális fejlesztéseket. Kiemelte: ezek az eredmények magukért beszélnek, több ezer milliárd forintról van szó, "sajnálatos hogy ez a 900 milliárd nem érkezik meg egyelőre Magyarország számára".

Takács Péter azt is mondta, hogy el fogják hozni az összes forrást, ami a magyar kórházaknak és a magyar embereknek jár, ebben a küzdelemben rájuk számíthatnak a választók. Elkötelezettek, hogy a magyar kórházak infrastrukturális állapota javuljon- hangoztatta Takács Péter.

Az eseményen jelen volt Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője; Szalay Ferenc, Szolnok és térsége fejlesztéséért felelős miniszteri biztos; Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatója és Kudrjavcev Anatolij, a kórház orvosigazgatója.

Forás: MTI

 

2025. április 13. 17:12
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Sztárok szentélye
Eddig több mint egymillió néző, hazai hírességek, sportlegendák és a legnagyobb világsztárok adták egymásnak a kilin...
family
Csak az igazság számít!
Nem akarnak kártérítést, nem érdekli őket a pénz! Csupán egyetlen dolgot szeretnének, hogy megbűnhődjön a gyerekük g...
family
Így készülnek a produkciók!
Hétről hétre fokozódik az izgalom, a végéhez közeledik a nagyszabású showműsor, a Nagy Duett. Még öt páros versenybe...
family
Sokan megsérültek, köztük négy gyerek is az M7-esen
Kilenc ember, köztük négy gyerek sérült meg az M7-es autópályán péntek kora délután történt balesetben - közölte az ...
Készen állok!
Új feladatot kapott a legendás tévés. Pachmann Péter, aki vezette a Tényeket, a Mokkát, volt külpolitikai tudósító é...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.