Szoftverhiba miatt zuhanhatott le a Hakuto-R japán holdszonda

Az utolsó pillanatban szabadesésbe kezdett és a Hold felszínébe csapódott a japán Ispace űrkutatási vállalat Hakuto-R nevű kereskedelmi holdszondája; a cég illetékesei pénteken elmondták, hogy a baleset szoftverhiba és a leszállás helyének utolsó pillanatban való megváltoztatása miatt következhetett be.

Az MTI közleménye szerint lezuhant egy szoftverhiba miatt a Hakuto-R japán holdszonda. A szondának eredetileg sík terepen kellett volna landolnia, de a decemberi indítás előtt a célpontot egy kráterre változtatták. A kráter meredek sziklája valószínűleg összezavarta a fedélzeti szoftvert, és a kétméteres űreszköz öt kilométeres magasságból szabadesésbe kezdett, és a Hold felszínébe csapódott.

Hakamada Takesi vezérigazgató és alapító elmondta, hogy a vállalat 2024-ben újabb Holdra szállást kísérel meg, tanulva az elkövetett hibákból. A harmadik kísérletet 2025-re tervezik. Mindeddig csak állami űrkutatási ügynökségek missziói jutottak el a Holdra, és csupán három kormánynak sikerült elérnie ezt a mérföldkövet: Oroszországnak, az Egyesült Államoknak és Kínának. Az Ispace lehetett volna az első magáncég, amely sikeres Holdra szállást hajt végre. Egy izraeli nonprofit szervezet 2019-ben próbálkozott, de az a kísérlet is balul sült el. Két amerikai magáncég, az Astrobotic és az Intuitive Machines szintén tervezi már saját Hold-küldetését.

A 2,3 méter magas és kiterjesztett leszálló talpakkal 2,6 méter széles Hakuto-R tavaly decemberben indult útnak a SpaceX amerikai űripari cég Falcon-9 hordozórakétájával a floridai Cape Canaveralból. A misszió célja egyebek között az lett volna, hogy eljuttassa a Holdra az Egyesült Arab Emírségek űrkutatási hivatala által kifejlesztett holdjárót és a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) kisméretű robotját. 2023 a kínai naptár szerint a nyúl éve, a Hakuto név pedig a japán mitológia fehér nyulára utal, amely a legenda szerint a Holdon él.

2023. május 26. 18:54
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán üzent az áldozat hozzátartozóinak.
A kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték. Hetekkel később a beregszászi kórházban várat...
Még több halálos áldozattól tartanak Texasban a már több mint száztíz halálos áldozatot követelő áradások után, ahol...
Az Európai Bizottság elnöke nehéz helyzetbe kerülhet a közelgő bizalmatlansági szavazáson – állítja a kezdeményezés ...
Negyvenkét, emberi maradványokkal teli zsákot találtak a nyugat-mexikói Jalisco államban egy ingatlanon az ország el...