Szijjártó: sikerült megakadályozni a döntést az ukrán EU-csatlakozási tárgyalás megindításáról

A tagállamok többségének eredeti céljaival szemben, a nyomásgyakorlás ellenére sem született döntés az ukrán csatlakozási tárgyalások megindításáról az európai uniós szakminiszterek keddi tanácsülésén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós tagországok úgynevezett általános ügyekkel foglalkozó tanácsülését követően tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy elsősorban az Európai Bizottság bővítési csomagja volt napirenden, amelynek kapcsán a brüsszeli intézmények és a legtöbb tagállam fő célja az volt, hogy döntés szülessen az ukrán csatlakozási tárgyalások megindításáról.

Ez az eredeti célokkal ellentétben és a nyomásgyakorlás ellenére nem történt meg, ehelyett a tanács gyakorlatilag pusztán tudomásul vette az Európai Bizottság értékelését, ami pedig azt jelenti, hogy a döntés az e heti EU-csúcs elé kerül - tájékoztatott.

Majd figyelmeztetett, hogy az Ukrajnával kapcsolatos magyar álláspont nem "taktikai pozíciót" jelent, itt nincs tér alkudozásra, ugyanis a kormány úgy látja, hogy az EU nincs felkészülve egy jól strukturált, kölcsönös előnyöket biztosító csatlakozási folyamat megindítására az országgal.

"Világosan látszik, hogy az Európai Bizottságnak fogalma sincs arról, hogy az ukrán csatlakozás az élet különböző területein az Európai Unió és annak tagországai számára milyen hatásokkal járna" - mondta.

Kiemelte: emellett a kormánynak sikerült kivetetnie az eredeti előterjesztésből a szerbekkel szembeni lépések kilátásba helyezését, illetve a közösségi források befagyasztásával való fenyegetést a boszniai Szerb Köztársaság vonatkozásában, és azokat a pontokat, amelyek ellehetetlenítették volna az észak-macedón tárgyalási folyamatot.


"Ellentétben mindazzal, amit az európai vagy a globális közvélemény gondol, a helyzet az az, hogy ma a bővítéspárti országok kisebbségben vannak az Európai Unióban" - mutatott rá.

"Persze a nyilvánosság előtt mindenkitől bővítéspárti mondatokat lehet hallani, amikor egymás között vagyunk, amikor döntési helyzet van, amikor zárt ajtók mögött vagyunk, akkor a bővítést feltétlenül pártoló tagországok kisebbségben maradnak" - tette hozzá.

Szijjártó Péter sérelmezte, hogy tíz éve nem csatlakozott új tagállam a közösséghez, és hat éve sikerült egyetlen tárgyalási fejezetet sem lezárni valamelyik tagjelölttel, és újat is csak két éve nyitottak meg.

Észak-Macedónia 2005, Albánia pedig 2014 óta óta tagjelölt, és a valódi tárgyalások máig nem indultak el. Montenegró már 2010 óta tagjelölt, hat éve zártak le vele csatlakozási tárgyalási fejezetet utoljára, Szerbia pedig 2012 óta, és nincs igazi előrehaladás ez esetben sem - sorolta.

"Hogyan állhatott elő ez a helyzet? Úgy állhatott elő, hogy mindig volt olyan tagország, mindig voltak olyan tagországok, amelyek valami kifogást emeltek, blokkolták a folyamatokat, vagy úgy gondolták, hogy nem lett volna helyes, ha előrehaladás van" - jelentette ki.

"És érdekes módon ezeket a tagországokat, akik az elmúlt tizennyolc évben folyamatosan akasztgatták be itt-ott a botokat a küllők közé, senki nem vádolta oroszbarátsággal, Putyin-pártisággal, senki nem mondta, hogy a Kreml propagandistái, senki nem mondta, hogy a történelem rossz oldalára kerülnek" - fogalmazott.


Majd aláhúzta, hogy miután ezen tagállamoknak a többségi akarattal szemben is jogában állt kifejezni saját álláspontjukat a bővítés ügyében, Magyarországnak is joga van ahhoz, hogy kellőképp megfontolt és az egész EU érdekeit figyelembe vevő megközelítést alkalmazzon ezen kérdésben Ukrajna esetében, még akkor is, ha ez Brüsszel vagy a tagállamok többségének gusztusával nem egyezik.

A miniszter a nyugat-balkáni bővítéssel kapcsolatban ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a térség felvétele óriási jelentőséggel bírna, ráadásul az Európai Unió addig nem lehet teljes, amíg ez nem történik meg.

"Igaz ez gazdaságilag, biztonsági szempontból és az emberek közötti kapcsolatok tekintetében is. Az Európai Uniónak a mostani nehéz helyzetében szüksége van arra az energiára, arra a lendületre, arra a frissességre, ami a nyugat-balkáni irányból érkezhet" - vélekedett.

Ezért sürgette a Montenegróval megnyitott csatlakozási fejezetek minél előbbi lezárását, a harmadik fejezetcsoportról szóló tárgyalások megkezdését Szerbiával, illetve a folyamat érdemi megindítását Észak-Macedóniával és Albániával.

Továbbá hozzátette, hogy hazánk továbbra is támogatja Bosznia-Hercegovina, Georgia és Moldova integrációs törekvéseit is.

MTI

2023. december 12. 15:44
Borzalmas tragédia történt egy ifjúsági fociedzésen, két rohammentőt riasztottak
A rendőrség vizsgálja a történteket.
Régóta halogatott lépésre szánta el magát a magyar énekes, egészségügyi okokkal magyarázza döntését
Egy korszak lezárult.
Üzemanyagár-változás: Ez vár a dízelesekre péntektől
Ezúttal sem mindenkit érintenek a fejlemények. 
Véletlenül átlépte hangsebességet egy utasszállító gép, sikítozva kapaszkodtak az utasok
Erre még a pilóta sem számított.
Lemondásra szólították fel az elítélt Varju László DK-s képviselőt
A bíróság bűnösnek mondta ki a baloldali politikust.
Sokkoló verést vettek videóra Ócsán, kislányt ütött és rugdosott egy anya - videóval
Az áldozat elájult a verés közben, súlyosan megsérült. Kiderült, hogy miért támadott rá a nő. Megrázó felvételek köv...
Tények este teljes adás, 2024.február 23., péntek
FRONTÁLIS - Kisbuszok ütköztek Bárándnál, az egyik sofőr elaludt és átsodródott a szembe sávba, ahol letarolta a sza...
Tények este teljes adás, 2024.február 23., péntek
FRONTÁLIS - Kisbuszok ütköztek Bárándnál, az egyik sofőr elaludt és átsodródott a szembe sávba, ahol letarolta a sza...
Tények este teljes adás, 2024.február 23., péntek
FRONTÁLIS - Kisbuszok ütköztek Bárándnál, az egyik sofőr elaludt és átsodródott a szembe sávba, ahol letarolta a sza...
Rajzfilmfigurára hasonlító förtelmes lényt fotóztak egy ház kertjében
Mindenkit megdöbbentett a furcsa, gülüszemű állat.
Két magyar is játszott a Borussia Dortmund ellen
Újabb megsemmisítő magyar győzelem az olimpiai selejtezőtornán
Székely Norbert: Olyan szurkolást kaptunk, amilyet én még sohasem éltem át
A magyar kosárcsoda hőse: Majdnem elsírtam magam, de inkább majd vasárnap - videó
Krausz Gábornak üzenhetett Tóth Gabi

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.