
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a világban ma súlyos politikai és energiaellátási válság van, utóbbi megoldása, illetve az ambiciózus környezetvédelmi célok teljesítése pedig nem lehetséges a nukleáris energia felhasználása nélkül, ezért most különösen fontos, hogy az semmiképp ne válhasson a politikai viták áldozatává.
"Magyarországnak érdeke, hogy a nukleáris energiával szemben fair, tisztességes megközelítés jöjjön létre, hogy azt semmifajta negatív diszkrimináció ne érhesse" - hangsúlyozta.
Szijjártó Péter az Atomsorompó Szerződés (NPT) felülvizsgálati konferenciájának általános vitáján vett részt, majd argentin és bangladesi kollégájával, Santiago Andrés Cafieróval és A. K. Abdul Momennel, illetve a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával, Rafael Grossival találkozott.
Kiemelte: szerencsére több nemzetközi szervezet és ország is hasonlóképpen gondolkozik erről az ügyről, mint Magyarország.
Hazánk és a NAÜ együttműködése példaszerű, a szervezet egyre fontosabb szerepet játszik a nukleáris energia békés, polgári célú felhasználásának megóvása érdekében. Bangladesben éppen atomerőmű építése zajlik, Argentína energiamixének pedig már most szintén fontos eleme a nukleáris energia - tette hozzá.
"Az argentin és a bangladesi külügyminiszterrel és a NAÜ főigazgatójával is megállapodtunk abban, hogy összefogunk annak érdekében, hogy a nukleáris energia semmilyen módon ne válhasson a világban jelenleg zajló politikai válság és politikai viták áldozatává" - fogalmazott.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter Hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek