
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a hosszúra nyúlt tanácskozást követően arról számolt be, hogy Magyarország továbbra is várja az Európai Bizottság javaslataitarra vonatkozóan, hogy miként lehetne elkerülni azokat a nehézségeket, amelyeket az újabb szankciós csomag elfogadása jelentene hazánk gazdasága számára.
Ez ugyanis jelenlegi formájában hatalmas károkat okozna Magyarország számára, az intézkedés több százmillió eurónyi beruházást igényelne, ráadásul az üzemanyagár körülbelül 55-60százalékos növekedését eredményezné, ami általános áremelkedést is maga után vonna - mutatott rá.
"Várjuk az Európai Bizottság javaslatát, de az eddigi tárgyalásokból számunkra az vált egyértelművé, hogy nem nagyon reális, hogy kapunk egy olyan javaslatot, amely a magyar gazdaság egésze számára biztosítaná ezen károk elkerülését" - fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ha a brüsszeli testület valóban szankciókat akar kivetni az orosz kőolaj importjára, akkor biztosítson mentességet a csővezetékes tranzitra vonatkozóan.
Mint mondta, az olajszállítmányok jelentős része egyébként is tengeri útvonalon keresztül érkezik Oroszországból Európába, így a várt hatást egy ilyen intézkedés is kiválthatná.
A miniszter így összegzett: "ma nem született döntés, új javaslat sem került az asztalra, de továbbra is tárgyalások zajlanak különböző tagországokkal arról, hogy milyen meglátásaik vannak a hatodik szankciós csomagról".
"Mi kitartunk az álláspontunk mellett. Nem a magyar emberek okozták ezt a háborút, a magyar emberek nem hibáztathatók ezért a háborúért, ezért senki nem várhatja, hogy a magyar emberek fizessék meg az árát ennek a háborúnak" - húzta alá.
MTI/Címlapfotó: MTI/Máthé Zoltán
Kapcsolódó tartalmak:

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár