
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Ukrajna ellen indított orosz háborúnak még világosabbá kell tennie, hogy az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva. Kijelentette: Magyarország nemzeti érdeke és nemzetbiztonsági kérdés a Nyugat-Balkán uniós integrációja, azért, hogy biztosítani lehessen a régió békéjét és stabilitását. Magyarország mindig is az Európai Unió természetes részének tekintette Közép-Európának ezt a déli részét - emelte ki.
"A nyugat-balkáni országok és társadalmak egyelőre inkább az európai uniós integrációt pártolják más irányokhoz képest, de nem tudjuk, hogy ez holnap is így lesz-e" - fogalmazott. Szijjártó Péter szerint mihamarabb el kellene ismerni, hogy "Szerbia kulcsország" a térség stabilitása, békéje és fejlődése szempontjából. Szerbia már most megérett a tagságra - húzta alá. Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban azt mondta, tiszteletben kellene tartani mindhárom államalkotó nemzet és mindkét entitás jogait és érzékenységeit, a boszniai szerbeket vezető Milorad Dodik szankciók alá helyezése pedig tragikus hatásokkal járna Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina jövője szempontjából.

Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
Kijelentette: Albániával és Észak-Macedóniával azonnal meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, Montenegróval pedig le kellene zárni a tárgyalások valamennyi fejezetét. Végezetül hangsúlyozta: nem tisztességes az Európai Unió részéről, hogy többet vár el a tagjelöltektől, mint amit adni tud. "Egyelőre a mérlegnek ebbe a serpenyőjébe nem tett semmit Brüsszel, ami hatalmas probléma" - fogalmazott. Arra hívta fel a figyelmet, ha nem sikerül felgyorsítani a bővítési folyamatot, az történelmi jelentőségű kudarc lesz az Európai Unió számára. Ha az EU nem tudja meghaladni a nagyképű hozzáállást, akkor az Egyesült Királyság után a Nyugat-Balkán is az uniós veszteséglistára kerül - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.
MTI
Kapcsolódó tartalom:
Szijártó: soha nem fogjuk engedni, hogy a háború árát a magyarok fizessék meg

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen