
Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást
A 40 éves Scott Marshall 2021 októberében egy bárban iszogatott Angliában, ahol találkozott egy nővel, aki a kutyájával érkezett a szórakozóhelyre. Beszélgetésbe elegyedtek, majd egy idő után a férfi felhívta a lakására beszélgetőpartnerét, hogy megmutassa neki a gitárjait – közölte a Mirror.
A nő beleegyezett, felment a férfi lakására. Scott kanapéján ültek, iszogattak és csevegtek, amikor a férfi megpróbálta megcsókolni, de a nő visszautasította a közeledését. Ezt követően Marshall megragadta randipartnerét és elkezdte fogdosni a melleit. A nő próbált elhúzódni, végül sikerült ellöknie magától az erőszakos férfit és kimenekült az erkélyre.
Zavarában rá akart gyújtani, de ekkor arra lett figyelmes, hogy a férfi kizárta őt a lakásból.

Fotó: UK Animal Cruelty Files - UKACF
Marshall ezután a nő szeme láttára támadta meg annak öt hónapos labradorját, nekiesett és elkezdte fojtogatni a kiskutyát. A kegyetlenség percekig tartott ugyan, de az állatnak nem esett komolyabb baja.
Az erkélyen tartózkodó gazdi kétségbeesetten dörömbölt az ajtón és sikoltozott a jelenetek láttán. A kiabálást egy szomszéd hallotta meg, ő értesítette a rendőrséget.
A férfi egy év után, a napokban vallotta be tetteit, elismerte a nő felé irányuló szexuális bántalmazást és a házikedvenc fojtogatását is.
A szakemberek megállapították, hogy Marshall jó ideje alkoholproblémákkal küzd, így elküldték elvonóra. Ezenkívül azonban egy olyan programban is részt kell vennie, mely a szexuális bántalmazás iránti vágyat öli ki belőle.
Scott-ot 30 óra közmunkára és 285 font (132.195 forint) pénzbírságra ítélték.

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét

Robert Fico: Szlovákia érdeke az első - jogunk van olyan szállítmányt kapni, amelyet biztosítottunk és kifizettünk

Az ukránok szerint az egyetlen probléma a Barátság olajvezetékkel az, hogy eddig működött

Az Európai Bizottság megkezdi a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását

Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi

Halottnak tette magát egy nő, hogy túlélje az erőszakot

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt