
Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról
Szentkirályi Alexandra közölte: többre tartja a cselekvést, mint az üres ígéreteket, és úgy gondolja, hogy veszekedésből még soha nem épült semmi.
Nagytakarítással kezdene a Városházán, és kirakná Gyurcsány embereit. Arról is beszélt, miért jár Karácsonynak életműdíj.
Leszögezte: célja az, hogy rendet tegyen, felszámolja a hatalmas dugókat és koszt, és megoldja a hajléktalan-kérdést - ehhez kéri a budapestiek támogatását.
Szentkirályi Alexandra szerint Gyurcsány Ferencnek van főpolgármestere és nem a budapestieknek. Szerinte a Városházán összeállt a harmadik Gyurcsány-kormány és nem lepődne meg, ha kiderülne, hogy Gyurcsány takarítónője és fodrásza is kapott volna egy-egy sportállást.

A főpolgármester-jelölt elmondta: azt gondolnánk, hogy a főpolgármester legalább a kampányban úgy csinál, mintha a budapestiekért dolgozna. Ehelyett kirándul és kampányol Gyurcsányékkal, a napokban épp Salgótarjánban és Tatabányán.
"Kezdem azt hinni, hogy a beígért pesti fonódó helyett fonódtak így össze" - mondta.
A politikus közölte, hogy a fővárosiaknak azt érdemes számításba venni, hogy ki az, aki képes elvégezni a munkát, aki dolgozni akar. Karácsony Gergely nem ilyen ember.
"Szerintem, ha le kell csavarni egy befőttesüveg tetejét, akkor is inkább szól a feleségének" - tette hozzá Szentkirályi Alexandra.
Szerinte az számít, hogy ki, milyen hozzáállással fog neki dolgoknak, és akar-e dolgozni. "Látjuk, hogy a főpolgármester férfi létére kislányokat megszégyenítő módon tud nyafogni" - fejtette ki.
Ha siránkozásért járna az elismerés, ő már életműdíjas lenne - zárta gondolatait a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz