Nagy Anna felidézte, hogy a pesti Egyszülős Központ négy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Azóta a központ több mint hetvenféle szolgáltatásával mintegy 26 ezer családnak nyújtott támogatást, közülük 7360-an nyaraltak, táboroztak velük. A kezdeményezésre nemzetközi szinten is felfigyeltek.
Március végén nyílt meg az újabb központ, Budán, és mivel a Déli pályaudvar közelében van, a vidéken élő egyszülős családok is elérhetik szolgáltatásaikat - jelezte.
Idén nyáron csaknem 150 egyszülős gyereknek biztosítanak felügyeletet Pesten és Budán hat héten keresztül. Izgalmas programokat, kreatív foglalkozásokat és játékokat kínálnak nekik, szakképzett pedagógusok, pszichológusok foglalkoznak majd velük. Mintegy 2700 szülőt és gyereket tudnak nyaraltatni, ismét szimbolikus áron - sorolta.
Beszélt arról is, hogy a Mészáros Csoport jóvoltából 1500 egyszülős szülő és gyermek nyaralhat jelképes, ezer forintos áron Zalakaroson, Balatonfüreden és Révfülöpön. Folytatódik a nyári családi Erzsébet-táborok programsorozata is; Zánkán mintegy ezer szülőnek és gyereknek nyújtanak kikapcsolódási lehetőséget hétvégenként.