
Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a szerződés keretében a Rheinmetallal, "nagy németországi fegyveripari konszern partnerünkkel közösen fogjuk fejleszteni azt a csúcstechnológiás, legmodernebb generációs harckocsit, amelyet Panther néven fogunk piacra vezetni közösen a németekkel, amikor a fejlesztés megtörténik".
A miniszter szerint ez Magyarországnak nagyon komoly előnyökkel jár, hiszen olyan fejlesztési ágba kapcsolódik be, ami az igazán komoly, erős országok privilégiuma.
Közölte, hetven magyar mérnök fog dolgozni a projekten éveken keresztül, "a zalaegerszegi gyárunk fogja a keretet biztosítani ehhez az együttműködéshez", és ezen keresztül nagyon komoly védelemipari fejlesztés valósul meg Magyarországon.
A magyar emberek védelmét a legmodernebb eszközökkel biztosítjuk
- áll a videó mellett olvasható bejegyzésben Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán.
Címlapfotó: Szalay Bobrovniczky-Kristóf hivatalos Facebook-oldala

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt