Szakértő: Új fejezetet nyitott a Fidesz, Európában egyedülálló újítással

„A Fidesz minden választási időszakban, minden választási kampány előtt látja, hogy mi az az irány, amit képviselni kell”, igaz ez a kommunikációra is – hangsúlyozta Deák Dániel a Harcosok Klubjának elrajtolása után – írta meg a mandiner.hu.

A Harcosok Klubja rendezvénnyel a Fidesz egy új fejezetet nyitott a politikai rendezvények területén

– nyilatkozta Deák Dániel a Magyar Nemzetnek. A XXI. Század Intézet vezető elemzője elmondta, hogy az Orbán Viktor által életre hívott digitális klubhoz a miniszterelnök várakozása szerint százezernél is több ember fog majd csatlakozni.

Deák arra is felhívta a figyelmet, hogy „ilyet még Európában senki sem csinált és senki sem látott.

A Harcosok Klubja nagyon komoly újításnak minősül, nemcsak a magyar politikai életben, hanem egész Európában

– hangsúlyozta.


Ez a Fidesz erőssége

Az elemző arra is kitért, hogy „végtelen profizmus” jellemezte az egész rendezvényt, ami azt mutatja, hogy a Fidesz egy dinamikus, folyamatosan megújulásra képes politikai erő.

A Fidesz minden választási időszakban, minden választási kampány előtt látja, hogy mi az az irány, amit képviselni kell, és milyen irányba kell elmozdulnia a politikai kommunikációnak, melyek azok az eszközök, amelyekkel győzelemre viheti a jobboldali politikai közösséget

– magyarázta Deák Dániel.

A vezető elemző rámutatott, hogy a Fidesz megint képes volt a teljes megújulásra, a 2022-es választás előtt is hasonlót láthattunk.

A miniszterelnök is azt mondta, hogy ez a győzelemhez vezető út

– idézte Orbán Viktor szavait.

Deák Dániel végül kitért Magyar Péterre is, aki szerinte az online térben egy hamis világot épített fel, ezért is fontos, hogy a jobboldal felvegye a harcot a virtuális világban is. Leszögezte, így szembesíthetik Magyar Pétert a valósággal, és a Fidesz egy erős közösséget alakíthat ki az online térben.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Kapcsolódó tartalmak:

Orbán Viktor: ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély

Szijjártó: a kormány immár tizenöt éve harcol a hazáért, a nemzetért, a szuverenitásért

Lázár János: a választás tétje Magyarország következő negyven éve, a nemzet és a haza jövője

Szentkirályi Alexandra: nem hagyjuk, hogy kiárusítsák gyermekeink jövőjét

Menczer: az ellenfél Ukrajnát, a "kék-sárgát" választotta és Ukrajnáért tönkretennék a hazánkat

Gyopáros Alpár: a falu nem a múlt, hanem a jövő

2025. május 19. 09:19
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...