Szentkirályi Alexandra: nem hagyjuk, hogy kiárusítsák gyermekeink jövőjét

Nem fogjuk ölbe tett kézzel nézni azt, ahogy mások ki akarják árusítani a gyerekeink jövőjét - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője vasárnap Budapesten, a BOK Csarnokban tartott Harcosok klubja - A kezdet elnevezésű rendezvényen.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, szülőkként nem elsősorban magunkért cselekszünk, hanem azért, hogy ők egy olyan országban nőhessenek föl, ami büszke, sikeres és szabad.

Ez nem magától értetődő, mert Brüsszelben egy másik jövőt képzelnek el nekik, ahol nem számít a nemzet, ahol sokan már azt sem tudják, hogy fiúk-e vagy lányok, sokszor szó szerint nem is tudják, és ahol egyáltalán nem számít az, hogy mi, magyarok mit szeretnénk - fogalmazott.

A kormánypárti politikus hozzátette, "mindig vannak, voltak és lesznek Kollár Kingák", akik még azt is szégyellik, hogy magyarok.

"Mi azért harcolunk nap mint nap, hogy a gyerekeink azt mondják, büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok" - fogalmazott a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Kifejtette, ezért a bizonyos jövőért itt és most együtt kell megküzdeni, ez a küzdelem pedig abban a digitális arénában zajlik, ahol "el akarnak minket hallgattatni, ahol kamu profilokkal ránk szállnak, ahol agresszív kommentekkel jönnek alánk, és egyszerűen felfújják magukat, és el akarják venni a kedvünket a harctól".

"De ne hagyjátok, hogy elvegyék a kedveteket, mert fél kézzel harcol az, aki ma csak offline harcol" - kérte közönségét a kormánypárti politikus


Hozzátette, azt sem szabad elfelejteni, "ha mi nem vagyunk ott, ha ti nem vagytok ott, hogy elmondjuk az igazat, akkor a hírfolyamban a hazugság fog áradni".

Szentkirályi Alexandra kiemelte, nem szabad elfelejteni, hogy a másik oldalon azért küzdenek, hogy "a nemzeti érzés nevetségessé váljon, azért, hogy az identitásunk a fiókba, a hagyományaink a múzeumba kerüljenek, a gyerekeinket pedig gendersemlegessé neveljék".

"Hát nem, nem fogjuk hagyni, mert ez a mi közös országunk, és nekünk közösen kell érte megküzdenünk" - egyértelműsítette.

A kormánypártok fővárosi frakcióvezetője beszédében arra kérte a hölgyeket és lányokat, hogy mutassák meg, hogy mekkora erő van a közös kiállásban, és abban, ha egy nő a tudását, a szívét, és a lelkét a hazája vagy a közössége szolgálatába adja.

"Ne hagyjátok, hogy a hallgatás spirálja az lehúzzon titeket, mert ha te elmondod valakinek a véleményedet, akkor lehet, hogy az illető éppen attól fog kedvet kapni ahhoz és bátorságot, hogy ő elmondja az övét" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra arra kérve közönségét, hogy szervezkedjenek, kommenteljenek és videózzanak, "hallassátok a hangotokat".

Mert ha mindannyian így teszünk, akkor meg fogjuk nyerni ezt a küzdelmet, és akkor meg fogjuk tudni védeni gyermekeinket, családunkat és hazánkat - hangoztatta Szentkirályi Alexandra.

MTI

2025. május 18. 17:57
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...
Az ukrán kényszersorozókat mentegeti, és segédkezik Sebestyén József halálának eltussolásában az Euronews – ezt a Ma...
Három halottja van annak a robbanásnak, amely péntek reggel rázta meg a Los Angeles-i rendvédelmi kiképzőközpontot. ...
Van aki tíz szelvényt is vásárolt, hogy növelje az esélyeit. Csaknem 4 milliárd forint a tét az ötöslottón, ezért re...
Több tucat agresszív lódarázs támadt egy társaságra egy egri étterem teraszán. Az éttermet díszítő sárkányszobor szá...
Évekig terrorizálta, majd később többször is megverte idős anyósát egy férfi Győrben. Erről az áldozat lánya is tudo...