Súlyos bizonyítékok lehetnek Magyarországon Hunter Biden ellen. Ez állhat a Rogán elleni hadjárat mögött?

A bukott amerikai elnök és David Pressman utolsó hetei legalábbis hemzsegnek a szokatlan húzásoktól - írta a Mandiner

Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: Pressman és Biden kicsinyes bosszújának eredményeképpen szankciós listára tette Rogán Antalt az Egyesült Államok. Mint lapunk is megírta: a Sorost kitüntető, megbukott amerikai adminisztráció még egy héttel Pressman távozása előtt is a magyar kormányt támadja. Erről részletesebben itt olvashat.


Mi állhat a Rogán ellleni bosszú mögött?

A jól láthatóan bosszúnak szánt lépés kapcsán megpróbáltunk utánajárni: volt-e bármilyen előzménye a magyar sajtóban annak, hogy hasonó húzással szankcionálhat majd a Biden-adminisztráció egy nekik nem tetsző választási forgatókönyvet.

Megdöbbentő eredményre bukkantunk: már 2023-ban megjelent egy Telex-hír arról, hogy Magyarországon lehet Hunter Biden laptopjának másolata, amelyhez ha hozzávesszük, hogy a most távozó elnöknek kegyelemben kellett részesítenie saját fiát, valamint a demokraták által csúnyán elveszített választást Orbán Viktor szövetségesével, Donald Trumpal szemben, adja magát a megoldás: lehet összefüggés Bidenék bosszúja és a botrányos laptop között.

Ugyanis mint a Telex 2023-mas cikkében tájékoztat: már akkor, vagyis 2023-ban az Orbán-kormányhoz kerülhetett annak a laptopnak a tartalma, mely Joe Biden amerikai elnök fiáé volt.

Fotó: Tények archív

A 129 ezer emailt, 36 ezer képet és 1300 videót tartalmazó merevlemezt Jack Maxey republikánus aktivista adta át a kormánynak saját állítása szerint” – olvasható a Telex akkori cikében.

Kérdés azonban, hogy valóban Magyarországon lehet-e Hunter Biden laptopja, vagy akár annak másolata. Hiszen, mint a Telex 2023-mas cikkében fogalmazott: „a 2024-es elnökválasztási kampányban is minden bizonnyal lesz szó Hunter Biden laptopjának tartalmáról.”


Hunter Biden laptopbotrányáról

A New York Post szerint Hunter Biden 2019 áprilisában leadta laptopját egy Delaware állambeli szervizben. A számítógép-szerelő később a merevlemez tartalmát átadta az FBI-nak és Rudy Giulianinak, Donald Trump akkori ügyvédjének. Jack Maxey azt állította, hogy a merevlemezt Giulianitól kapta, és összesen 286 ezer fájlt tartalmaz, köztük emaileket, dokumentumokat, fotókat és videókat.

A New York Post már 2020 októberében nyilvánosságra hozta Hunter Biden több emailjét és személyes fotóját, amelyek a lap szerint apjára nézve terhelő információkat tartalmaztak. Ezek között olyan felvételek is voltak, amelyeken Hunter Biden szexuális aktusok és drogfogyasztás közben látható.

A Washington Post szakértői alapos vizsgálatnak vetették alá a merevlemezt, és a 129 ezer emailből mindössze 22 ezer valódiságát tudták egyértelműen igazolni, manipulációra azonban nem találtak bizonyítékot. Az Egyesült Államokban különösen aktuálissá akkor vált az ügy, mikor a republikánus többségű Képviselőház prioritásként jelölte ki Hunter Biden ügyeinek kivizsgálását.


Így telik Biden utolsó időszaka

A Mandiner olvasói emlékezhetnek arra is, hogy Joe Biden hivatali idejének utolsó heteiben nagy port kavaró döntéseket hozott, amelyek között kegyelemosztás, kitüntetések és diplomáciai konfliktusok is szerepeltek.

Biden például feltétel nélküli kegyelmet adott fiának, Hunter Bidennek, aki ellen korrupciógyanús ügyek és adóelkerülés miatt folyt vizsgálat, és akinek Burisma-ügyekben betöltött szerepe korábban politikai viták középpontjában állt. De a Fehér Ház január 5-én jelentette be azt is, hogy Soros György megkapja az elnöki szabadságérmet, az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését.

A döntés jelentős felháborodást váltott ki az amerikai jobboldalon, amely bírálta Soros és a Biden-család közötti szoros kapcsolatokat. Hiszen az elmúlt évek során Soros fia, Alex Soros is rendszeresen megjelent a Fehér Házban.

A fentiek mentén nem meglepő tehát, hogy Bryan E. Leib, aki Pressman lehetséges utódjaként is szóba került, kijelentette, hogy „Rogán Antal szankciós listára helyezése szörnyű és szégyenletes”, továbbá a lépés igen káros az amerikai-magyar kapcsolatokra nézve. Mint E. Leib vélekedett: Donald Trump hivatalba lépésével a két ország viszonya ismét javulhat.
 

2025. január 14. 15:30
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Eszméletlen állapotban vittek kórházba két férfit mustgázmérgezés miatt Tolnán. Szüret után mentek le a pincébe, hog...
Guggolva szülte meg kisbabáját, miközben a gyermek fejjel a fagyos talajra esett. Felkavaró részletek derültek ki ar...
Tilosban kanyarodott balra egy sofőr, az érkező villamos pedig letarolta az autóját csütörtök reggel Kispesten. Az e...
Késsel rabolt ki egy férfi egy debreceni éjjel-nappali boltot, sokkoló videó készült a támadásról. A férfi fekete ma...
Megcsúszott az úton az autójával, furgonnak ütközött és meghalt egy 46 éves sofőr Tállyánál, Borsodban. Az életéért ...