
Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács
A KCNA nem nevezi meg a kórokozót, csak "lázról" ír. Az állami tájékoztatás szerint 564 860 embert kezelnek fertőzés miatt.
A Johns Hopkins Egyetem tavalyi elemzése szerint az ország egészségügyi ellátórendszere 195-ből a 193. helyen végzett; a kórházak felszerelése szegényes, kevés az intenzív terápiás férőhely. Szakértők szerint Phenjan semmilyen kezelési módnak nincs birtokában, és a tömeges teszteléshez sincsenek eszközei.
A KCNA jelentése szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető élesen bírálta hétfőn az ország egészségügyi hatóságait. Az Észak-Koreát irányító Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén szóvá tette, hogy a gyógyszertárak nincsenek nyitva a nap 24 órájában, a gyógyszerek beszerzéséért felelős illetékesek pedig nem kezelték megfelelően a helyzetet. Kim mozgósította a hadsereget, hogy "azonnal stabilizálják a gyógyszerellátást Phenjanban", ahol a vírust elsőként észlelték. A KCNA azt írja, Kim Dzsong Un személyesen vette kézbe a járvány elleni küzdelem irányítását, és szinte naponta ülésezik a politikai bizottság.
Észak-Korea lakossága teljesen védtelen a vírussal szemben, miután az ország vezetése eddig sem Kína, sem az ENSZ Covax-programjának segítségét nem fogadta el a vakcinabeszerzésben. Peking és Szöul ismét felajánlotta segítségét.
MTI/Címlapfotó: Illusztráció

Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács

Saját kertjében ért medvetámadás egy székelyföldi férfit

Barátság-botrány, a szokásos kotta: az oroszokat nem rendíti meg döntés – Közép-Európában meg ezer forint lesz a benzin?

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében

Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban, két ember meghalt

Lezuhant Bolíviában a légierő egyik gépe, többen meghaltak

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét