Rétvári Bence: Évről évre egyre színvonalasabb programok várják az Erzsébet-táborokba érkezőket

Évről évre egyre színvonalasabb, minőségibb programok várják az Erzsébet-táborokba érkezőket - fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a zánkai Erzsébet-táborban, ahol felavatták a Szent Erzsébet-hajót. Rétvári Bence felidézte: 2010 után a zánkai táborhelyszínt a magyar családok szolgálatába állították, az lett a küldetése, hogy a gyermekeket vállalókat segítse. Jelezte: idén 110 ezren vakációznak ottalvós táboraikban, és már a másfél milliót közelíti azok száma, akik részt vettek Erzsébet-táborokban.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kijelentette: a kormány évről évre csaknem tízmilliárd forintot biztosít az Erzsébet-táborok megvalósítására - adta hírül az MTI.

Az államtitkár az avatandó Szent Erzsébet hajót modern, korszerű, biztonságos, száz százalékban magyar építésű, és zöld, környezetbarát technológiára épülő hajóként jellemezte.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke emlékeztetett: 2016 óta szervezetük rendezi az Erzsébet-táborokat. Mostanra mindegyik nagy táborhelyszínüket megújították, a hajók közül pedig előbb 2019-ben az 1936-ban gyártott Szent Imre motorost, majd 2021-ben a Szélkirálynő nevű vitorlást újították meg, idén pedig újabb hajóval bővül a flottájuk.

A hajót a Horányi Hajógyár Kft. tervezte és építette meg, és a keddi rendezvényen a Szent Erzsébet nevet kapta.


A Szent Erzsébet hajó 16,6 méter hosszú, 6,4 méter széles, alumínium hegesztett technológiával készült, elektromos motor hajtja, az energiát akkumulátorok tárolják, és hálózati árammal tölthető.

Tetején 50 négyzetméter napelem található, amelynek segítségével napos időszakban külső töltés nélkül is tud üzemelni.

A 80 fős hajót felszerelték egy dízel aggregátorral is, hogy bármilyen elektromos hiba esetén biztonságosan partot érhessen - ismertette az alapítvány elnöke.

A rendezvényen közreműködött Miklósa Erika operaénekesnő, aki miután Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke és Pálfalvi J. Viola református lelkész áldást mondott, hagyományok szerint egy pezsgősüveg eltörésével avatta fel az új hajót.

2025. július 08. 14:20
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a...
„Sikeres tárgyalás az oroszokkal. Az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki meg...
Majka a Strand Fesztiválon végre elhagyta azt a jelenetet, amelyben korábban a miniszterelnök nyilvános kivégzését i...