Rengeteg időset lóvá tett a 14 tagú unokázós bűnbanda, milliókat csaltak ki

Több milliót csaltak ki idősektől a a szélhámosok, de ráfáztak. A nyomozás most zárult le.

A 14 tagú bűnbandát külföldről irányították, voltak, akik Angliából hívogatták magyarországi áldozataikat – írta kedden a police.hu.

A csaló csapat kifejezetten unokázós megtévesztésekre specializálódott, a hívott idősek unokájának, gyerekének vagy keresztgyerekének adták ki magukat.

A bevált recept az volt, hogy azt állították, nagy bajban vannak, esetleg balesetet szenvedtek, de mindenképpen sürgősen pénzre van szükségük. Ha éppen pénzt nem tudtak nekik adni, ékszereket kértek.

Minden esetben azt adagolták be áldozataiknak, hogy személyesen nem tudnak találkozni, de egy megbízható barátot küldenek a pénzért.


Eredményesnek is bizonyultak
a telefonos átverések, hiszen bár többen is rájöttek a turpisságra, sokan bedőltek nekik.

Egy debreceni nőtől 3 millió 200 ezer forintot tettek zsebre, és nem ez volt az egyetlen milliós nagyságrendű sikerük.

A rendőrök összehangolt akció során, még 2020 februárjában vetettek ennek véget. Az ország több pontján intézkedtek, majd indítottak eljárást 11 férfi és 3 nő ellen.

Csalás és más bűncselekmények elkövetésében a nyomozást a gyulai rendőrök befejezték és átadtak az ügyet az ügyészségnek.

Fotók: police.hu

2022. augusztus 09. 10:55
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...