
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, mentőt hívtak, de már nem lehetett megmenteni az életét.
A soron kívül elvégzett hatósági boncolás során az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a férfi halála sem közvetlen, sem közvetett összefüggésben nem állt a rendőri intézkedéssel; a halál kábítószer- vagy gyógyszer-túladagolás következtében állhatott be. A Budapesti Rendőr-főkapitányság toxikológiai szakértő bevonásával, közigazgatási hatósági eljárás keretében folytatja a haláleset körülményeinek vizsgálatát - derült ki a rendőrség hivatalos közleményéből.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen