Hétfő délután a romániai Arad városában egy 49 éves nő úgy döntött, sütkérezik egyet a helyi parkban, ám ezt szemérmetlenül meztelenre vetkőzve tette, ami sokaknak nem tetszett. A sétálóutcán elhaladók szinte azonnal értesítették a rendőrséget, akik rövid időn belül már szóba is elegyedtek a nudista napozóval. Mint kiderült vonattal érkezett Aradra, átutazóban volt, Temesvárra készült, ahol munkát keres. Miután egy közeli szupermarketben megebédelt, úgy döntött, hogy kicsit megpihen – írta meg a Maszol.
A nő állításai szerint otthon, Caracalban is így szokott napozni közterületen, és eddig még soha nem büntették meg, Aradon viszont 400 lejes, átszámítva 31 ezer forintos bírságot kapott.