Palkovics László: Magyarország célja az energia-autonómia elérése

Magyarország energiarendszerre vonatkozó terve nemcsak zöldebbé és klímabarátabbá kívánja tenni a magyar energiarendszert, nemcsak el kívánja érni a kibocsátási célokat, hanem célul tűzte ki az ország energia-autonómiájának elérését - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter Luxembourgban, az MTI-nek telefonon hétfőn.

Palkovics László, a tagországi energiaügyekért felelős miniszterek tanácskozását követően, Kadri Simson energiaügyi biztossal folytatott megbeszélésének részleteit ismertetve kijelentette: az energiaellátás szempontjából Magyarországnak, amennyire csak tud, függetlenednie kell a környezetétől.

Közölte: Magyarország az energiaellátás szempontjából már több mint egy évtizede megkezdte a függetlenedést, mára minden környező ország irányából van gáz-, valamint villamosáram- átadóhelye. Magyarország azzal is foglalkozik, hogy ha egyetlen irányból sem érkezik energia, miként tud olyan energiahelyzetet teremteni, amely a helyben előállított energiára alapul - tette hozzá.


A technológiai és ipari miniszter elmonda, Magyarország módosította az energiarendszerre vonatkozó tervét, hogy ki tudja elégíteni a 2030-ig megvalósítani tervezett klímacélokat, és hogy el tudjon mozdulni a 2050-es célok teljesítése felé. Magyarország olyan beszerzéseket tervez, amelyek alkalmasak arra, hogy a gazdaságot környezetbaráttá tegye, vagy amelyek megoldást jelentenek az energiatárolásra. Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió részt vegyen a beruházások finanszírozásában, hiszen - mint mondta - nemcsak egy magyar programról van szó, hanem egyben Európa energia-függetlenedési problémáját is megoldja.

Kijelentette: Magyarország gázellátása biztosított. Mivel azonban az is megtörténhet, hogy az ellátás akadozik vagy megszakad, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország energiakészlete biztosított legyen. A magyarországi gáztározók feltöltöttségére vonatkozóan a miniszer emlékeztett: a tározókat kapacitásuk legalább 80 százalékáig fel kell tölteni a 2022-2023-as téli időszak kezdetét megelőzően. Magyarországon az előírt mennyiség feltöltésének több mint kétharmada már teljesült - tette hozzá Palkovics László.

MTI/Címlapfotó: MTI/Mohai Balázs

2022. június 28. 08:44
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...