
Kemény fagyok után jön némi enyhülés
Palkovics László Kadri Simson energiaügyi biztossal folytatott megbeszélését követően közölte: noha az Európai Unió folyamatosan kritizálja a magyar energiaár-rendszert, Magyarország az energiaárak ingadozását kihasználva gázellátásához tartalékot képez.
Rámutatott: ez a tartalék teszi lehetővé, hogy akár magas energiaárak esetén is a rezsicsökkentés révén a magyar háztartások kevesebbet fizessenek. A kormány azon dolgozik, hogy ugyanez az árrendszer működhessen a távhőkassza esetében is - tette hozzá.
A miniszter kijelentette: Magyarország nem ért egyet az Európai Bizottságnak az energiapiac liberalizációját érintő elképzelésével, azt ugyanis túl korainak tartja, illetve nem tartja összeegyeztethetőnek a magyar emberek érdekeivel.
Az Európai Bizottság múlt héten bemutatott magas energiaárak kezelésére vonatkozó tervével kapcsolatban egyebek mellett azt közölte, Magyarország számára nem elfogadható, hogy a terheket középtávon a lakosságra terhelnék. Egy ilyen elképzelés megvalósulása legkevesebb 200-300 ezer forint pluszköltséget jelente a háztartásoknak, ha például az üzemanyagárakon keresztül a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó kvótát az unió megjelenítené - közölte. Nem ez a jó irány - húzta alá. Elmondta ugyanakkor, hogy Magyarország egyet tud érteni az energiatakarékosság elvével, ahogy az energiahatékonyság, vagy a megújulóenergia részarányának növelésével is, ugyanakkor a célértékek mozgatását, akár megkétszerezését nem tartja helyesnek.

Palkovics László tájékoztatása szerint az energiaügyekért felelős uniós biztos megerősítette: a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós finanszírozásra vonatkozó magyar tervek zöld beruházásokról szóló fejezete teljes támogatást élvez.
A zöld átállás vonatkozásában a miniszter hangsúlyozta: Magyarország álláspontja szerint a földgáz és az atomenergia felhasználásának szerepelnie kell a 2050-ig megvalósítani kívánt klímacélok elérését szolgáló energiaforrások között.
Tájékoztatott arról is, hogy Mircea Geoanával, a NATO-főtitkár helyettesével folytatott megbeszélése során jelezte: Magyarország intenzívebben részt kíván venni a katonai szövetség új innovációs rendszerének a kiépítésében. A rendszer azt kívánja elérni, hogy a civil szférában elért kutatási eredményeket becsatornázza a hadiipar területére - mondta. A miniszter közölte: Magyarország szívesen fogadná a rendszert működtető központot, valamint azokat az alközpontokat is, amelyek feladata a kutatási eredmények átfordítása lesz innovációs eredményekké. Magyarország a program megvalósulásához felajánlotta továbbá a Zalaegerszegen létrehozott autonóm járművek tesztközpontját is, amely a gumikerekes járművek mellett már lánctalpas járművek és drónok tesztelésére is alkalmas - tette hozzá Palkovics László.
MTI/Fotók: MTI/Máthé Zoltán

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege

Beszakadt a tó jege, vízbe merült két fiatal Soltvadkerten

Újabb riasztást adtak ki, -21 fokot is mutatott a hőmérő

Meghalt egy férfi a kiskunhalasi gyógyfürdő egyik medencéjében