
Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

A férfival szemben halált okozó közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak eljárást, illetve azt is vizsgálják, hogy a nagy teljesítményű Audit vezető férfi a baleset idején versenyzett-e más autók vezetőivel - közölte Csécsi Soma.
A szóvivő felidézte, hogy a baleset pénteken este este fél 11 körül következett be a Göncz Árpád városközpont felüljáróján. Az Újpest irányából a belváros felé közlekedő Audi először két, vele egy irányba haladó autóval ütközött, majd áttért az ellentétes irányú sávba ahol újabb két, vele szemben haladó autónak ütközött.

Az egyik járművet olyan erővel lökte meg, hogy az átrepült a felüljáró korlátja felett és a felüljáró alatti területre zuhant. A balesetben életét vesztette a lezuhanó jármű 66 éves vezetője, illetve az Audi egyik, szintén török állampolgárságú, ugyancsak 35 éves utasa. A balesetben további négy ember sérült meg. Az Audi vezetője és az Audi további három utasa - sorolta.

A gyanúsított török állampolgártól mintát vettek annak megállapítása érdekében, hogy a balesetet megelőzően fogyasztott-e alkoholt, illetve kábítószert. A mintavétel eredménye még nem készült el - ismertette Csécsi Soma.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap