
Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Most emeltek vádat két fiatal lány ellen, akik 2024. májusában követtek, majd kegyetlenül rátámadtak egy 75 éves idős asszonyra Kunmadarason – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportál.
Mint kiderült, 2024. május 14-én az áldozat éppen egy bevásárlásból tartott hazafelé, amikor egy fiatalkorú lány és gyermekkorú unokahúga követni kezdték.
Először felajánlották, hogy segítenek cipelni a sértett szatyrát, ám mikor nem kérte a segítséget kitépték a kezéből a zacskót, majd földre lökték a védtelen nőt.
Ezek után a boltban vásárolt élelmiszerekkel, valamint az áldozat pénztárcájában lévő 2200 forinttal elfutottak.

A támadás következtében a nyugdíjas combcsonttörést szenvedett és a szemüvege is összetört.
Az ügyészség rablás és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a fiatalkorú lány ellen, aki már a bűncselekmény előtt is hatósági felügyelet alatt állt.
Az ügyészség azt javasolta, hogy a fiatalt helyezzék javítóintézetbe, és a bűncselekménnyel szerzett értéket vegyék el tőle.
Az ügyben a Karcagi Járásbíróság fog dönteni.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap


